Az önismeret alapjai

 

Miért van szükségünk önismeretre?

 
 

Egy ember élete, ha nagyon filozófikusan vesszük szemügyre, akkor a saját belső lénye és a külvilág egymásra hatásából áll össze. A belső énünknek van egy életterve, életfeladata és sok rövid távú elképzelése, amit szeretne érvényesíteni. Ezzel szemben ott áll az élet külső forgataga, amiben az univerzum a maga törvényeivel és más lények a saját rendezett vagy rendezetlen terveikkel már egy egészen kusza szövevénnyé alakítják ezt az összhatást.

 
 

Azt mondta a Tanítóm: „Ami nem tetszik, azt változtasd meg, amit nem tudsz megváltoztatni, azt fogadd el!”

 

Ezt, józan parasztésszel bárki más is mondhatta volna, mindenesetre ha egyetértünk Vele, akkor sorra vesszük, hogy mire tudunk hatással lenni:

 
 

-        Az univerzum törvényeire egyenlőre nem nagyon. Annyira fixen be van állítva a rendszer, hogy ilyen kis képességű lények, mint mi vagyunk, csak ritkán férünk hozzá nagy dolgokhoz. A csodákat rendszerint nem mi csináljuk, hanem általunk esnek meg, olykor esetleg rajtunk keresztül folynak be ebbe a világba, de valós beleszólásunk nincs feléjük!

 
 

-        A többi lény élettervére, szándékaira vagy akaratára már lehetünk némi hatással. Ha elég erősek, meggyőzőek vagy ügyesen manipulatívak vagyunk, akkor némelyeket akár irányíthatunk is! Akinek nincs saját terve vagy csak nincs tudatában annak, azt egészen könnyen el tudjuk csábítani a magunk útjára. Vagy ha valaki gyenge, arra rá tudjuk erőltetni az akaratunkat. Sajnos-szerencsére viszont a többségre nem tudunk tartós hatással lenni, mert mindenki megpróbálja a saját útját járni, éppúgy mint mi!

 
 

-        Végül és először pedig itt vagyunk mi magunk! A legnagyobb hatással önmagunkra tudunk lenni, hiszen önmaga működését mindenki saját maga meg tudja ismerni, így ha lehet valamit változtatni, azt itt tudjuk a legkönnyebben megtenni!

 
 

-        Ha pedig úgy alakulna, hogy nem sikerül célt érnünk sem a külvilág alakításával, sem önmagunk megváltoztatásával, akkor mentőövként még mindig itt van az elfogadás! Erről ugyan sokat beszélünk, de elég gyatrán műveljük, ezért ezzel a lelki eszközzel mindenképpen érdemes lesz a későbbiekben jobban megismerkednünk!

 
 
 

Az önismereti út, alapvetően a két legutóbbi lehetőséggel foglalkozik, vagyis változtassuk meg magunkban amit lehet, a többit pedig fogadjuk el annak, ami!

 
 

Olykor ugyan beleszaladunk egy kis manipulációba, mások irányításába, de erről jobb mielőbb leszokni!

 

Az univerzum törvényivel való szemben haladást pedig magasabb tudatossági szinten el lehet sajátítani, de aki elér oda, annak már úgyis felesleges lesz igénybe vennie extra képességeit, elég lesz neki az, ami van!

 
 

Mivel az önmagunk megváltoztatása és az elfogadás is teljesen rajtunk múlik, így logikus, hogy az életben erre a két dologra érdemes igazán odafigyelnünk! Az itt elért eredmények döntően fogják meghatározni az életünk menetét, közérzetünket!

 
 
 
 

  Mi a létünk célja

 
 

Erről már annyit vitatkoztak filozófusok, vallásos és hitetlen emberek, hogy feleslegesnek tartom, hogy én is beszálljak ebbe a vitába. Egyszerűen elmondom, hogy szerintem hogy van és miért.

 
 

Én úgy látom, hogy Isten azért teremtette a világot és árasztotta bele a lelkeket, hogy általuk és rajtuk keresztül megismerhesse önmagát. Elképzelheted ezt úgy is, mint mikor egy hadvezér kémeket küld egy másik országba, hogy derítsék fel azt. Lássák és hallják több szemmel és több füllel, amit Ő szeretne, tapasztalják meg helyette a dolgokat.

 
 

Később ugyan kiderült, hogy nem ez a legjobb módja az Isteni önmegismerésnek, de akkor jó ötletnek tűnt!  : )

 

Így, minden kis egyéni lélek megkapta a maga úti-csomagját, hogy miket tapasztaljon meg a sok-sok születése során. Neki is kezdtek a tapasztalásnak, de nem értettek mindent a tapasztalt világból, így elfogadni sem tudták azokat a dolgokat. Ettől aztán életről életre felhalmozódott valamennyi bepótolandó a tananyagból, plusz ott van az arra az életre kiszabott eredeti tananyag.

 
 

Az életek során tapasztalni, tanulnivalóban vannak dolgok, amiket meg kell érteni, fel kell vállalni, át kell élni, átérezni, befogadni, elengedni egyéválni vele, stb. Ezt tapasztaljuk is a belső úton, hogy nem mindig tudjuk, hogy melyik lépést várja tőlünk a helyzet, de szerencsére ez is megtanulható!

 
 

1.      Ha valaki eljut az összes tananyag végére, akkor kijárta az iskolát, felszabadul annak fogságából és megvilágosodik!

 

2.      De úgy is ki lehet lépni, ha valaki rájön, hogy nem kötelező iskolába járni.

 

3.      Illetve ritkán előfordul, hogy egy lélek hamarabb megismeri önmagát, mint ahogy az az eredeti tanterv szerint elő lett volna írva Neki.

 
 

Ezek mind különböző megközelítései a megvilágosodás elérésének, és ez a spirituális irányzatokban is látható.

 
 

Az ÖNMEGVALÓSÍTÁS rendszere az első módon, a hosszabb úton vezet végig. Ez az út viszonylag könnyebb és kiszámíthatóbb, valamint több embernek is van rá belső hajlandósága.

 
 

Az út

 
 

Az út, emiatt a sok tananyag miatt ami mostanra lett kiszabva és ami felhalmozódott elég hullámzó. Hol sűrű és szenvedésteli, hol meg ritka és könnyen járható. Ez adja azt az örökös változását, hogy nem tudjuk mit hoz a holnap. Nem nagyon látunk rá alapban a tartalomjegyzékre, amit megnézve eligazodhatnál a jelenben és a jövődben. De ez a képesség is kifejleszthető, valamint  a rendszeres gyakorlás és problémamegoldás előhoz egy idő után egy olyan nyugalmat, hogy eddig is megoldottam, ezután is megoldom majd valahogyan!

 
 

Az út kezdetén a lélek tudatlan, tudatosság nélkül kóvályog. Aztán nő a tudatossága, ami először a látásának a fejlődésével jár. Meglát dolgokat, amiket előtte nem és először bizony megijed. Azt mondja, hogy jobb lett volna nem tudni! Majd összeszedi a bátorságát és belemegy! Innentől van szüksége az őszinteségre és az elfogadásra, mint alapképességekre, hogy aztán megtisztulva ki is tudjon jönni a dolgokból.

 
 

Valószínűleg Te pont itt tartasz! Belementél egy tanulási folyamatba úgy, hogy nem tudod teljesen feldolgozni azt és most szeretnéd feljavítani a feldolgozó képességedet.

 
 

Ne csak a problémádra koncentrálj, hanem lásd az egész létedet, mint egy fejlődési folyamatot! Ha sikerül így kívülről ránézned a dolgaidra, akkor megláthatod, hogy pontosan hol akadtál el, mi hiányzik, min kell változtatnod vagy mit kell elfogadnod?!

 
 

Gyakorlat:

 
 

Nézz most magadba és írd össze, hogy az élet mely dolgaival vagy elakadva?

 

Utána vonatkoztass el a személyes fájdalomtól, sértettségtől és hiánytól. Tekintsd úgy, mint egy tananyagot és bontsd szét darabokra. Vajon mire tanít ezen a leckén keresztül az életed?

 

Milyen érzést, minőséget, gondolatot, tettet, következményt vagy felismerést kellene befogadnod?

 

Mit kellene ehhez elengedned?

 
 

Ezeket írd le mind és holnap nézd meg újra! Érleld magadban, mélyítsd napról napra!

 
 

( Elküldheted Nekem is, tudod, gyűjtöm a problémákat! – csak egy tanulmányhoz.  : )

 
 

Haladó meditálóknak:

 
 

Harmadnap végezd el ezt a gyakorlatot:

 

Mélyülj el magadban.

 

-        Éld meg, hogy milyen lenne az életed, ha a legjobban alakultak volna a dolgaid, és minden tökéletes lenne!

 

-        Éld meg, hogy semmi sem sikerül az életedben, minden tönkremegy, s a legvégén Te is!

 

-        Éld meg, hogy veszed a lapot és minden tanításból sikerül tanulnod, fejlődnöd!

 
 

Eloszthatod három különböző alkalomra is ezeket a meditációkat!

 
 

A végén válassz, hogy akkor melyik utat is akarod járni, ha csak rajtad múlna? Miért, kin múlik?  : )

 
 

Profi meditálóknak:

 
 

Egy másik gyakorlatban, nézd meg kívülről az egész létedet és kérdezz rá, hogy ha van valamilyen átfogó vonulata a tanulásodnak, akkor mi az? Vagyis, hogy miről szól az a tananyag, amit már életek óta gyűrsz?

 
Hol vagy benne elakadva és hogyan tudnál továbbfejlődni?

 

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.