Szeretet himnusza

Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén,
ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok
vagy pengő cimbalom.

Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat
és mind a tudományokat,
hitemmel elmozdíthatom a hegyeket,
ha szeret nincs bennem, mit sem érek.

Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt,
odaadhatom a testemet is égőáldozatul,
ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély.
Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát,
nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.
Nem örül a gonoszságnak,
örömét az igazság győzelmében leli.

Mindent eltűr, mindent elhisz,
mindent remél, mindent elvisel.
S a szeretet nem szűnik meg soha.
A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak,
a tudomány elenyészik.

Most megismerésünk csak töredékes,
és töredékes a prófétálásunk is.
Ha azonban elérkezik a tökéletes,
ami töredékes, az véget ér.

Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek,
úgy gondolkodtam, mint a gyerek,
úgy ítéltem, mint a gyerek.
De amikor elértem a férfikort,
elhagytam a gyerek szokásait.

Ma még csak tükörben, homályosan látunk,
akkor majd színről színre.
Most még csak töredékes a tudásom,
akkor majd úgy ismerek mindent,
ahogy most engem ismernek.

Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet,
ez a három,
de közülük a legnagyobb a szeretet.

Korintusiaknak írt I. levél 13

Mottó:

Mindannyian vágyakozunk a mennybe, ahol Isten lakozik, de hatalmunkban áll,

hogy Vele legyünk a mennyországban e pillanatban.

De boldog lenni Vele most, azt jelenti: Szeretni, ahogy Ő szeret,

Segíteni ahogy Ő segít, Adni, ahogy Ő ad, Szolgálni ahogy Ő szolgál,

Menteni ahogy Ő ment, Vele lenni huszonnégy órán át,

Megérinteni őt a nyomorúság álruhájában.

(Teréz Anya)

Kiáltása a Világ csendjébe:

JÉZUS ÉS AZ EGÉSZSÉG

A történelmi ember Jézus a mindenkori társadalom értékrendjének mérlegére téve nemhogy "nagy" nem volt, hanem ellenkezőleg: egy sikertelen, kudarcos életű hajléktalan, aki a biztos megélhetést jelentő ácsmesterséget feladva vándortanítóskodásra adta tejét, akinek szavaiból alig értettek valamit - azt is félre, akit a hatalom egy koncepciós pert követően gyalázatos módon ínhalállal kivégeztetett. E kudarcos élet krónikásai, akiknek Jézus-életrajzait döbbenetes módon örömhírnek (= evangélium) nevezték az utódok, olyan eseményekről is beszámolnak, amelyek a társadalmi értékítélet szerint is "nagynak" minősülnek. Ezek a csodák: a háborgó tó vizének lecsendesítése, a több ezer ember jóllakatása öt árpakenyérrel és két hallal, a számtalan gyógyítás, a halottak feltámasztása stb. Ami érthetetlen: miért nem alkalmazta ezt a kétségkívül meglévő hatalmas erőt (amely a csodák során egyértelműen megnyilvánult) az önmaga és társai, az általa képviselt ügy megvédésének szolgálatára, miért hagyta magát megfeszíteni? Ez a végső csőd megmagyarázhatatlan. Ez beárnyékolja a korábbi nagyságot. Hiteltelenné teszi mindazok vélekedését, akik "nagy" embernek tekintik, hiszen ez a "nagyság" csak rész az egész történetből, a végnél tehetetlennek és gyöngének bizonyult. A kérdés a társadalmi értékrend mérlegére téve meg nem válaszolható. Ott, ahol végső soron az egyetlen érték az erő, ahol - úgy véljük - csak akkor történik valami, ha erőt alkalmazva hatunk a világra, emberi és tárgyi környezetünkre, ahol csak a nagyság, a siker, a felülkerekedés számít, és ahol szégyen a gyengeség, a szegénység, a sikertelenség, a felülkerekedni nem tudás, ott Jézus érthetetlen. A mindannyiunkba sulykolt erő- és nagyságtisztelet kényelmetlenül érzi magát a leplezhetetlen sikertelenség láttán, csináltunk hát belőle "nagyot": távolra helyezettet, magasra emeltet, dicsőségesen uralkodó királyt, aranyba, bíborba keretezzük, és ahogy illik, félünk is tőle, az ítélőtől, hisz a nagyok számon kérnek és mi bűnösök vagyunk. Jézus a kereszténység hite szerint nemcsak ember, hanem Isten is: az egy isteni lényeget bíró három isteni személy (Atya, Fiú, Szentlélek) közül ő, a Fiúisten, a második isteni személy emberré lett. Isten egy mivoltának lényege az egység. Az egy Isten belső élete az odaadottság, azaz szeretetközösség: az önmagát maradéktalanul odaadó Atya áradása létesül a Fiúban, aki a viszont-odaadottsága révén személyesül. A kölcsönös odaadottság, a kettő csókja személyesül meg a harmadikban, a Szeretet lelke, a Szentlélek. A második isteni személy tehát nem más, mint a megszemélyesült odaadottság: az Atya odaadottsága, az önmaga Atya iránti odaadottsága. Az odaadottság által van. Létezni ("vanni") annyi, mint odaadottnak lenni. A teremtés Isten odaadottsága. Ezért minden teremtett "olyan, mint az Isten": Isten odaadottsága révén létesül és önmaga odaadottsága révén van (nézzünk körül: minden adja magát nekünk; a napfény, a szél, a virág, a vízesés, minden ingyenes ajándékként árad). Jézus - az Isten megtestesült odaadottsága. A láthatatlan láthatóvá, a megtapasztalhatatlan megtapasztalhatóvá, a megfoghatatlan megfoghatóvá vált. Általa megnyilvánult a Teljesség, kinyilatkoztatta önmagát. "Krisztus születése Isten kiáltása a Világ csendjébe" (Alexandriai Szt. Kelemen). A kisded A betlehemi istálló éjszakai csendjében szólt először az Isten. Isten első hallható szava a sírás volt. Egy végtelenül kiszolgáltatott, védtelen, csupasz kis csecsemő jajkiáltása. Az első üzenet: itt vagyok. Azóta tudhatjuk, hogy minden kiszolgáltatott, védtelen ember sírása Isten személyesen hozzánk szóló üzenete:  itt vagyok. A könnyek és a jajkiáltás nem ismer sem nyelvi, sem kulturális határokat, mindenki számára érthető. A védtelen, a kiszolgáltatott, a gyenge ember - az odaadott ember. Mindenkinek. Akivel találkozik. Odaadja magát. Mert nem tud, mert képtelen mást tenni. Csak az tud szeretni, csak az tudja magát odaadni, akinek már semmi ereje, semmi védelme, semmi lényegtelenje nincs, csak önmaga. A gyengeség, a védtelenség, a másokra való rászorultság nem más, mint a Teljesség láthatóvá válása. A sírás az odaadottság nemzetközi igéje. Bennünk ragyog a szabadság. Visszautasíthatjuk a nekünk kiszolgáltatottat, és a szívünkre is ölelhetjük. Mint ott, Betlehemben. A sírást az anyai odaadottságban a mellet kereső ajkak mohó cuppanásai, a szuszogó nyelés, az elégedett büfizés váltotta fel. Az odaadás halk suttogásai. Isten gyengéd mosolya. Majd a beteljesedés csendje, az áradás alélt ájultsága. Isten ajkán egy csepp tej. A fájdalmak férfia A jászolban az eredendő kiszolgáltatottság, a kereszten - a vállalt. A legnagyobb erő - nem élni az erővel. Nem védekezni. Még védekezni sem. A csodák? Csak létvakságunk káprázatai. Mögötte az Isten lehetetlenséget nem ismerő szeretetének végtelenje rejtezik. Jézus nem a csodatetteikor volt erős. Akkor gyengéd volt. A gyengédség az erő szelíd mosolya. Jézus a kereszten volt a legerősebb. Ott fent jutott el az emberlét legmélyebb sötétjébe: a mindentől és mindenkitől való elhagyatottság létürességébe. Mint mi, mindannyian, amikor mindent elvesztünk, még az Istenbe-kapaszkodás utolsó szalmaszálát is. Nem lett volna valóságos ember, ha nem járja meg az emberlét nullpontját. "Istenem, Istenem, miért hagytál el engem!" Nincs nagyobb árvaság a haldokló árvaságánál.. Nincs reménytelenebb az Istentől is "elhagyott" ember reménytelenségénél. Ez az árvaság, ez a reménytelenség az a szűk kapu, amely a teljességre nyílik. Ez a fájdalmas kiáltás Isten utolsó előtti hallható üzenete. Az utolsó szó: "Beteljesedett." És az utolsó üzenet: az utolsó sóhaj. Minden üzenet.  Az odaadottság, a szeretet üzenete. 

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.