Félelmeink

A félelem betegség

 

Az EGÉSZSÉG HIÁNYA maga a betegség

A hiány maga betegség, ami megállni kényszerít. Töprengésre késztet.
A sötétben tapogatózva, tétován kereső kezünk a létezés titkának dobogó szívére tapint.
A szenvedés titkára.
A teljesség hiányának titkára.
De a boldogság és a teljesség titkára is.
-----
Mindannyiunk életében elérkezik a magányosság felismerésének pillanata. Amikor szenvedünk. Legyen bár csendesen sajgó vagy élesen ordító fájdalom a testünkben, vagy akár gondzakatoló kilátástalan jajkiáltás a lelkünkben, tudjuk: a szenvedésünkkel egyedül vagyunk.
Aki szenved - magányos. És aki magányos - szenved.
----
Szenvedéseink okát, okozóját nevezzük rossznak.
Rossz az, aki vagy ami szenvedést okoz.
Ha merünk a rossz titkának mélyére nézni és nem elégszünk meg a külvilágra, a másokra hárítás - megoldást soha nem hozó - felszínes válasz-kísérleteivel, akkor a valóság érinti meg a szívünket.

Szenvedéseink tárgya: a HIÁNY valakinek vagy valaminek a hiánya. Vagy úgy, hogy volt, de most már nincs - akár elvesztettük, akár elvették - vagy úgy, hogy másoknak van, de nekem nincs.
Minden szenvedésünk mögött a hiány, a nincs, a nemlét áll.
Ezért van az, hogy a szenvedésben mindig egyedül vagyunk.
Saját szenvedésünk magányba zártságának tragikumát még mélyebben éljük meg, amikor mi toporgunk a másik szenvedésének partján.
Segítenénk, de nem lehet.
Átvennénk, de tehetetlenek vagyunk: a hiányt, a nincset nem vehetjük át.
Megoszthatatlan.
Átadni, átvenni csak azt lehet, ami van.
A rossz titka az, hogy nincs.
Hisz éppen az a rossz, hogy valaki vagy valami nincs, aki vagy ami - szerintünk - kéne, hogy legyen.

A FÉLELEM

A félelem mélyén az előbb említett "nincs", a "semmi" lappang.
Nemcsak azért, mert a félelmem tárgya valamely, a jövőben bekövetkez(het)ő veszteség, azaz valaki vagy valami hiányozni fog, hanem azért is, mert a félelem maga is a semmi kettőzése.
Hogy ezt teljes mélységében megértsük, gondoljunk bármire, amitől félünk...
Itt van? Most jelen van? Nincs. Nem is lehet.
Életünk időbe ágyazott.
Az idő pedig mint a jelenpillanatok egymásutánja jelenik meg számunkra.
Ebből következik, hogy múltam már nincs - amit megtettem, nem tehetem meg nem tetté, s amit nem tettem meg, nem tehetem megtetté.
A jövőm? Csak a reményeimben él.
Semmi biztosítékom sincs arra, hogy akár csak a következő létpillanatot is megérjem.
Önmagától értetődő, mégis megrendítő a tény: csak a jelen pillanat az, ami VAN.
Nincs több. A múlt már nincs, a jövő még nincs (és talán nem is lesz).
Csak a jelen adott a számomra tenni vagy nem tenni.

A félelem?

Nemcsak a tárgya a hiány, a semmi, hanem a létezési "tere" a jövő is a semmi mezeje.
És mégis kínoz.
Félni annyi, mint tönkretenni a VAN-t!
Döbbenetes, de lételméletileg belátható tény, hogy szenvedéseink, gyötrődéseink, félelmeink mélyén a SEMMIvel nézünk farkasszemet.
A minket gyötrő rém, a – „nincs” , ami tönkre teszi a jelen és a következő pillanatunkat.
Ám hiába az elméleti belátás, a felismerés, amit több nagy irodalmárunk is megfogalmazott:


A "semmi ágán ülő szívünk" "hangtalan vacog"
(József Attila).

Így a félelem gerjesztette hiány, az álvalósága a valóságos jelen megélését teszi lehetetlenné.
A félelem hiányt szül. A félelem betegít.

A félelem betegség.
A betegség = félelem.
----
A félelem lételméleti diagnózisa nem segít.
Hiába tudom, hogy nincs valós tárgya, mégis kínoz, mégis betegít.
A tudás önmagában nem gyógyító erő.
Félelmeinket nem az értelem szülte, látszólagos racionalitásuk a semmi áttetsző álruhája. A kilábolás sem az értelmi felismerés, belátás.
A félelem által EGÉSZségem károsodott, kilábolni az EGÉSZ ember ügye.
 

 

 

 

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.