Félelmeink

A vasorrú bábától az iskolafóbiáig

Életünk során számos helyzettől, tárgytól, állattól vagy személytől félünk, szorongunk. Ezen szituációk többségét szerencsére képesek vagyunk valahogyan kezelni. Hogyan alakul mindez a gyermeknél? Mitől fél egy gyerek? Hogyan próbál ettől az érzéstől megszabadulni? És mit tehet a szülő, a nevelő e félelmek kezelésének érdekében?
A gyermekkori félelmeknek alapvetően két típusát
lehet elkülöníteni: a konkrét, ill. a szimbolikus félelmet.

Az élet első éveiben a konkrét félelmek jellemzőek. Az első ilyen félelmek 6 hónapos kor körül jelentkeznek, s a 3. életévig számuk egyre nő. Minél intelligensebb a gyermek, annál több reális konkrét félelemmel rendelkezik. Ilyen lehet a forró kályhától, a harapós kutyától való félelem. De ezt szemlélteti a 2,5 éves Dani esete is, aki egy gyermekdalokkal teli CD lemezt kapott ajándékba karácsonyra. A dalok nagyon tetszettek neki, még táncolt is rájuk. De az egyik ének a farkasról szólt, s annak kegyetlenségét, gonoszságát énekelte meg. Ennél a számnál Dani sírt és kérte szüleit, hogy kapcsolják ki a lejátszót.

A konkrét félelmek csoportjába tartozik a testi fájdalmaktól való félelem. Ezek gyakran elkerülhetetlenek, pl.: egy betegség elszenvedésénél. A gyermek ezekre ún. elemi védekezési mechanizmusokkal reagál: elfut, sír, reszket, próbál valahogyan segítséget kérni. Ilyen esetekben nincs más tennivaló, mint hogy a gyermeket simogatással, öleléssel megnyugtassuk. Ezenkívül biztosítanunk kell arról, hogy megvédjük őt a veszélyhelyzetben. Majd később, a gyermek életkorának és intelligenciájának megfelelően el kell magyarázni a történteket.

A szeparációs (elválástól való) félelem is az élet első hónapjaiban jellemző. Akkor jelenik meg, amikor az anya magára hagyja a gyermeket egy időre (akinek semmilyen más kielégítetlen szükséglete nincs) és az elkezd sírni. Mindez az ún. függőségi motívum kialakulása miatt történik. Ez azt jelenti, hogy a gyermek úgy érzi, anyja távollétében a világ bizonytalan, kiszámíthatatlan. Ennek megoldása a gyermek részéről kb. 1 éves kor körül kezdődik, amikor anyja távollétében utánozza a szülőt, s ezzel próbálja pótolni annak hiányát. Ez lesz az alapja a szülővel való azonosulásnak, sőt az én azonosságtudatának is.

Van egy érdekes és életkorhoz nem kötött fajtája a konkrét félelmeknek. Ezekben az esetekben a gyerek felelőst, bűnbakot keres arra, hogy ki miatt kell neki félnie. Ennek kapcsán alakul ki legtöbbször a féltékenység. Például amikor a tesvérféltékenység esetén a gyermek attól fél, hogy elveszti a szeretett szülőt. Ennek megoldása a szeretet és a foglalkozás arányos megosztása.

A szimbólumoktól való félelem 3 éves kor táján figyelhető meg először. (Korábban azért nem, mert a gyermeknek nincsenek igazi emlékképei.) Ebben az időszakban a gyermek a mesék, saját fantáziája és szülei ijesztgetésének hatására képzeletbeli dolgoktól is fél (pl.: a vasorrú bábától, az ördögtől). A gyermeknek van egy természetes szimbólumteremtő képessége is. Ennek segítségével például a fantáziájában tovább élő mesealakokat kivetíti a környezet különböző tárgyaira, személyeire. Ez tapasztalható például akkor, amikor az agresszív apától rettegő gyermek félelmét egy olyan élőlényre vetíti ki, amire jellemző ez a tulajdonság.

A sötétség keltette félelem a 3. életévtől a 9., 10. évig szinte minden gyermeknél megjelenik (de többnyire csak akkor, ha nem ő maga idézte elő a sötétséget). Ilyenkor szeparációs félelem alakul ki, s a sötétség a szülőtől való elszakadás szimbólumává válik. Ehhez a szituációhoz hozzájárulhat még a konkrét fizikai fájdalom fenyegető veszélye is (a sötétben könnyen nekimehet valaminek a gyerek és megütheti magát). De hozzákapcsolódhatnak ehhez még a gyermek képzeletében megelevenedő mesealakok, szituációk is, melyek már önmagukban is félelmet keltenek. Ezekben az esetekben a szülőnek semmiképpen sem szabad kigúnyolni vagy a sötétben tartózkodásra kényszeríteni a gyermeket. Inkább meg kell nyugtatnia és biztosítani arról, hogy a szülő a közelben van, és bármikor segíteni tud neki.

A haláltól való félelem 7-8 éves korban fogalmazódik meg igazán. Addig a gyerekek a halált valamiféle utazásként szemlélik. Ha e korai években mégis közvetlen kapcsolatba kerülnek vele (pl.: a szülő révén), akkor a halál rendszerint szeparációs félelemben tükröződik. 7-8 éves kor táján a gyermek egyre többet foglalkozik a halállal. Elkezd képzelődni saját és mások haláláról és ekkor ezt már szimbolizált szeparációs félelemként éli át A létezés krízisének is hívják ezt az időszakot, mert a gyermeket az elszakadáson túl az is kínozza, hogy konfliktusai megoldatlanok, bűnei feloldatlanok maradnak, s a halál tehetetlenséget jelent számára.

Az iskolától való félelem 6, 7 éves korban természetes jelenség. Számos tényező játszik benne szerepet: a szülőtől való elszakadás, önállósodás; az új helyzet, az új elvárások. Ezeket azonban a gyermek néhány hónap elteltével megszokja, alkalmazkodik az új feltételekhez és félelme enyhül. De ha ez fokozódik és rettegésbe megy át, szimbolikus félelemről, iskolafóbiáról beszélhetünk. Ennek hátterében gyakran a rendkívül szoros anya-gyermek kapcsolat áll, melyben főleg az anya kötődik túlzottan gyermekéhez. Az anya ilyenkor félti gyermekét az új környezettől, s a tanárnőben esetleg riválist lát. Az iskolafóbiának számos káros hatása lehet. Például a félénk, szorongó gyermek nehezen lép kapcsolatba környezetével, a felnőttekkel és gyermektársaival nem tud beszédbe elegyedni.

(Kovács Noémi: "Nem félünk a farkastól...", avagy: gyermekeink félelmeiről c. írása alapján Család, Gyermek, Ifjúság, 1999./5. VII. évfolyam)

Vasvári Sarolta

 

 

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.