Eddzük belső hangunkat!

Hirtelen megérzés, amely később beigazolódik, megálmodott esemény, amely rövid időn belül valóra válik – sokan éltek át már ehhez hasonlókat. Intuícióinkban rengeteg energia rejlik. A spirituális intelligenciához vezető utat mi is megtalálhatjuk, és a benne rejlő lehetőséget kihasználhatjuk.

 

Ha az életünkről van szó, intuíciónk gyakran egészen hihetetlen dolgokat produkál, és cselekvésre ösztökél minket anélkül, hogy tudatunk hozzá tudna szólni. Ez a velünk született védőösztön azóta tölti be ezt a feladatot, amióta csak élünk ezen a földön. De az intuíció nemcsak akkor aktivizálódik, ha az életünk forog kockán, belső hangja folyamatosan irányít bennünket.

Ennek ellenére a mindennapokban nincsen könnyű dolgunk, ha észre akarjuk venni jeleit és üzeneteit. Az élet számtalan ingere ugyanis elborít minket, és ez megnehezíti azt, hogy befelé figyeljünk. Ha az a bizonyos belső hang pedig makacsul és kitartóan többször is jelez, akkor pedig még mindig ott van egy további gát: a tudatunk. A mi kultúrkörünkben az az általános felfogás, hogy ami nem magyarázható meg, az nem is létezhet. És aminek – mint a belső jelzéseknek – láthatólag semmiféle oka nincs, azt a tudatunk egykettőre félresepri.

Ezzel szemben gyakorlatilag valamennyi ősi nép tagjai magától értetődően használják az úgynevezett hatodik érzéküket, méghozzá azért, mert ez jól működik, ráadásul generációk óta. Nincsen szükségük megokolásra, mivel csak az eredmény számít. Ezeknek a jelenségeknek a hátterére érdekes magyarázatot ad az angol tudós, Rupert Sheldrake a morfogenetikus mezők elméletével. Nincs ugyanis üres tér, minden összefüggésben áll a mindenhol meglévő kapcsolati mezőkkel, az úgynevezett morfogenetikus mezőkkel. Ezek által létezik kölcsönhatás az emberek, az állatok, a növények és egyéb tudati formák között, amit telepatikus kapcsolatnak is neveznek. Sheldrake szerint ilyen morfogenetikus mezők kapcsolják össze az emberi társadalmi csoportokat, az ökoszisztémákat, sőt még a naprendszereket is, és összekötnek minket az egész emberiség kollektív tudatával.

Egy valami bizonyos: ameddig a tudomány nem tud megfelelő meghatározással szolgálni, addig nagy előnnyel rendelkeznek azok a gyakorlati érzékkel bírók, akik ugyanúgy viselkednek, mint az ősi népek. Az intuíció használatával ugyanis egy további értékes és szinte általánosan használható érzékük van.

Intuíció: az érzelmi intelligencia
De mi is tulajdonképpen az intuíció? Hogy a tudományos alapokon álló és racionálisan gondolkodó emberek számára az új tudás feldolgozására való emésztőtablettát találjanak ki, hívják “megérzésnek” és ”érzelmi intelligenciának” is. De belátható időn belül valószínűleg magától értetődő természetességgel használjuk majd a “spirituális intelligencia” megnevezést is. Ameddig azonban nem ez a helyzet, addig az “intuíció” kifejezés az érzékelésnek azokat a módszereit foglalja magában, amelyek nem magyarázhatók meg a hagyományos tudományos tételekkel. Ezek közé tartoznak azok az egyszerű, ámde megmagyarázhatatlan hétköznapi megérzések, amelyek később valóban beigazolódnak, a világos, nemritkán életmentő veszély-előrejelzések, de a magasabb tudásforrások célzott kikérdezése is bizonyos konkrét problémák esetén.

Az intuíció nagyon sokoldalú, és éppen emiatt kelti fel manapság azoknak az embereknek az érdeklődését is, akik a racionális és tudományos világnézettel önmagában nem elégedettek. Vagyis feltételezik, hogy létezik még más is. Talán ezért olyan nagy az igény a jósok, kártyavetők, asztrológusok munkájára. A valóban jó képességekkel bírók munkájuk során az intuíciót is használják arra, hogy ügyfeleik kérdéseire megfelelő válaszokat tudjanak adni. Milyen hasznos is lenne, ha mi is hallgathatnánk belső hangunkra, és kikérhetnénk a tanácsait! Például akkor, ha munkahelyi döntés előtt állunk, vagy más, az életünket befolyásoló fontos elhatározásra kell jutnunk.

Jó hír mindenki számára, aki jobban ki szeretné használni a belső hangja jelentette adottságokat, hogy az intuíció valamennyiünkben természetes adottságként létezik. A különbség csak abban rejlik, mennyire állunk jó kapcsolatban ezzel a belső hanggal. Célzott edzéssel azonban újra átélhetjük az intuíciót, és megtanulhatjuk, hogyan érzékeljük és fejtsük meg a finom anyagú energiákat és információkat. Léteznek ilyen jellegű, szakemberek által vezetett programok is, és aki egyszer ezt megtapasztalta, jobban alkalmazhatja majd a hétköznapjaiban is.

Jelek a bensőnkből
Egyre több ember érdeklődik saját belső hangjának üzenetei iránt. Az intuíció manapság már nem csupán a spiritualizmus iránt érdeklődő emberek beszédtémája. Sok amerikai cégnél például normává vált, hogy fontos döntések előtt kikérik intuitív módszerekkel dolgozó tanácsadók javaslatát, vagy a menedzsereket rövid, ilyen jellegű tanfolyamra küldik.

Az intuíció azonban nem tud igazán kibontakozni, ha nyomás alatt állunk. A negatív stressz minden formájában blokkolja a belső képességeinkhez vezető csatornákat, és ilyenkor minden akaratunk ellenére sem tud az intuíció segítségünkre sietni. Csak amikor végre kiengedünk, és játékos formában tesszük próbára képességeinket, akkor élünk át sikereket.

Életünk megélt minősége – egészségi, emberi és hivatali szinten egyaránt – főként attól függ, hogyan találjuk meg vízióinkat, és hogyan tudjuk őket megvalósítani. Csak ilyenkor érezzük úgy, hogy életünknek van értelme, és valóban fontos. Mert sokan, akik előtt megnyílik az út, hirtelen megérzik, mi stimmel az életükben, és mi nem. A belső énnel összekötő kapocs erősebb lesz, ami nemritkán újfajta személyes orientációt és beteljesedettebb életet eredményez.

Feltéve, hogy hallgatunk rá, belső hangunk többnyire teljesen világosan tudomásunkra hozza, mit helyes tennünk, és mit helytelen. Ha többször hallgatnánk rá, azt is megéreznénk, milyen táplálékot kellene választanunk adott pillanatban, és mi árt, illetve mi használ az egészségünknek. Ki tudnánk találni, lakásunkban melyik a legalkalmasabb alvóhely, olyan segédeszközök nélkül, mint a varázsvessző, az inga vagy más mérőberendezések. Ha az intuícióval játékos módon kísérletezünk, ezzel gazdagíthatjuk az életünket, és közelebb kerülhetünk önmagunkhoz.

Így edzhetjük az intuíciónkat
1. A stressz és a feszültség megöli az intuíciót. Próbáljuk meg mindkettőt kerülni, és gondoskodjunk róla, hogy kellő pihenésben legyen részünk. Mindennap szánjunk valamennyi időt magunkra, amikor csak azzal foglalkozunk, amit szeretünk, ami örömet szerez nekünk, ami segít megtalálni belső békénket. Menjünk sétálni, napozzunk, olvassunk egy jó könyvet vagy látogassunk el a szaunába. Ha lazák vagyunk, könnyebben megértjük belső hangunkat.
2. Az érzés és az intuíció kéz a kézben járnak. Az intuitív érzékeléshez az a kulcs, hogy jobban átéljük saját érzéseinket. Éppen ezért naponta többször figyeljünk befelé, és tudatosítsuk, mit is érzünk.
3. Váljon szokásunkká, hogy belső hangunk tanácsát rendszeresen kikérjük a legkevésbé fontos ügyekben is. Így jobban megismerkedünk vele, és megtanulunk bízni benne. Kövessük belső impulzusunkat, ha az mágnesként vonz minket egy adott helyre vagy rendezvényre. Talán ott fontos információhoz jutunk, például megtaláljuk a megoldást egy gyötrő problémánkra.
4. Vezessünk intuíciós naplót. Jegyezzünk fel minden olyan eseményt, amelyről azt hisszük, szerepet játszottak benne érzéseink. Ez kiélesíti megérzéseinket, és követni tudjuk, hogyan fejlődik intuitív képességünk.

 

Teszt: intuitív típus Ön?

Az intuíció nem szemfényvesztés, hanem teljesen természetes dolog. A leghétköznapibb helyzetekben is megmutatkozik, és valamennyiünk számára hozzáférhető. Belső hangunk csak arra vár, hogy figyeljünk rá. Ön vajon engedelmeskedik-e hívó szavának, vagy inkább a tudatára hallgat? Jelölje be az Önre leginkább jellemző válaszokat.

1. Este hazafelé tart, és a ház előtt nem akad egyetlen szabad parkolóhely sem. Már éppen továbbhajtana, hogy a szomszédos utcában hagyja éjszakára az autóját, amikor egy belső hang azt súgja, kanyarodjon vissza, és tegyen még egy kört a háza előtt. Mit tesz?

A) Azt mondja, “micsoda hülyeség, úgysincs ott hely!”, és továbbhajt, amíg szabad helyet nem talál.
B) Nem is tudom, mit gondoljak!
C) Engedelmeskedem a belső indíttatásnak, és még egyszer végigmegyek az utcánkban.

2. Ismeri a következő helyzetet? Úgy érzi, valaki hátulról bámulja. Megfordul, hogy ellenőrizze, tényleg így van-e?

A) Gyorsan megérzem, ha valaki néz.
B) Még sose éltem át ilyesmit.
C) Néha előfordul velem ilyesmi.

3. Értekezleten ül, és bár előző nap mindent egyeztettek a kollégáival, hirtelen úgy érzi, valami nem stimmel. Mit tesz?

A) Mihelyt lehet, beszélek velük, és rákérdezek.
B) Várok néhány napot, hogy kiderüljön, igazam van-e.
C) Tartom magam a korábban megbeszéltekhez.

4. A barátai megérkeznek, hogy autós kirándulásra vigyék. Mielőtt beszállna, hirtelen megmagyarázhatatlan szorongás fogja el. Mit tesz?

A) Elhessegetem az érzést, és beszállok.
B) Elbizonytalanodom, de azért velük megyek.
C) Hallgatok a megérzésemre, és hiába tiltakoznak, nem megyek velük.

5. Új állásra jelentkezik, és a cég, a fizetés, a főnök egyaránt vonzó. Ennek ellenére ha belép az épületbe, szorongás és kellemetlen érzés tölti el. Mit tesz?

A) A megérzéseimre hallgatok, és nem fogadom el az állást.
B) Megemlítem a dolgot egy barátomnak, és a tanácsát kérem.
C) Elfogadom az állást. Elvégre egy új helyen először mindig rosszul érzi magát az ember.

6. Ha érzései és esze ellentétbe kerül valami kapcsán, melyikre hallgat?

A) Mindkettőre.
B) Inkább a megérzéseimre, gyakran cselekszem “hasból”.
C) Inkább az eszemre, érzéseim elég bizonytalan tanácsadók.

7. Hosszú ideje lakást keres, ám hiába böngészi az újsághirdetéseket. Egy nap séta közben váratlan késztetést érez, hogy bemenjen egy adott házba, és megkérdezze, nincs-e ott eladó lakás. Mit tesz?

A) Elhessegetem az érzést, és továbbmegyek.
B) Továbbmegyek, de megjegyzem a házat.
C) Bemegyek a házba, és érdeklődöm.

8. Ebben a gyakorlatban az a feladat, hogy intuitív módon megtalálja 1 és 10 között azt a számot, amelyik a helyes válasz erre a kérdésre. Kérdezze meg ösztöneit, melyik szám a helyes! Koncentráljon a számsorra, és figyelje meg, melyik szám ugrik ki közülük feltűnően!

9. A feladat az, hogy érezze meg, milyen színű az a tárgy, amelyre ez a kérdés vonatkozik. Hunyja be a szemét, és képzeljen maga elé egy üres filmvásznat. Tegye fel magának a kérdést, milyen színű tárgyról van szó. Jegyezze fel az első színt, amelyik az eszébe jut. Ha a formára nézve is van ötlete, azt is írja fel, illetve bármit, ami eszébe jut.

*     *     *

Értékelés
Az egyes kérdésekre adott válaszokra a következő pontszám jár:

                       A                       B                       C
1.                    0                       1                        2
2.                    2                       0                        1
3.                    2                       1                        0
4.                    0                       1                        2
5.                    2                       1                        0
6.                    1                       2                        0
7.                    0                       1                        2
8. A helyes megoldás a 7.
    Értékelés: 7 = 2 pont, 8 vagy 6 = 1 pont
9. A megfejtés: narancsszín, mivel a szóban forgó tárgy egy narancs.
    Értékelés: ha eltalálta a narancsszínt: 2 pont, ha a színt nem találta el, de a
    kerek formát igen, akkor 1 pont.

13-18 pont: Az ön intuíciós képessége kimondottan fejlett. Ötletünk: vezessen intuíciós naplót, amelyben feljegyzi valamennyi, ilyen jellegű élményét. Lehetőleg pontosan jegyezze fel, miért és hogyan cselekedett, és mit érzett közben. Így tudatosabban bánhat majd ezzel a képességével.

7-12 pont: Ön rendelkezik intuícióval, de nem használja ki optimálisan. Ötletünk: gyakorolja, hogy a mindennapi élet döntéseiben jobban hallgasson belső hangjára! Tudatosan juttasson neki szerepet a döntéseiben. Próbálja ki gyakrabban, hogy kíváncsian követi belső impulzusait, akkor is, ha az esze ez ellen érvel.

0-6 pont: Igen kevéssé van tudatában intuitív képességeinek, vagy még nem ismerte fel azt az értéket, amit azok jelentenek. Ötletünk: tanuljon meg jobban odafigyelni az érzéseire, mivel jó tanácsokat adhatnak. Segítse intuíciója fejlődését azzal, hogy naponta legalább egyszer lazít. Ilyenkor kapcsolja ki teljesen a külvilágot, menjen például sétálni a természetbe, olvasson egy szép könyvet, vagy nézzen meg egy romantikus filmet.

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.