KAUZÁLIS TEST

ARTHUR E. POWELL

A KAUZÁLIS TEST

1. FEJEZET

ÁLTALÁNOS LEÍRÁS

Midőn eljutottunk a kauzális test tanulmányozásához, munkánk új fázisába lépünk, és az ember fejlődésének áttekintésénél sokkal nagyobb lendületet kell vennünk, mint eddig. Ennek az az oka, hogy míg az éteri, asztrális és mentális testek csak egy emberi testet öltésen át léteznek, azaz ezek határozottan halandóak, addig a kauzális test az ember fejlődésének egész tartama alatt tart, s ezért relatíve halhatatlan. Ezért mondjuk szándékosan, hogy relatíve, mert amint majd megfelelő helyen látni fogjuk, van egy pont, ahol az ember, midőn tisztán emberi fejlődését befejezte, elkezdi ember feletti fejlődését, és ténylegesen elveszti azt a kauzális testet, amelyben fejlődésének elmúlt korszakaiban élt és növekedett.

  Ezért, midőn az ember kauzális testével foglalkozunk, már nem időzünk a személyiségénél, és nem tekintjük ennek bármelyik eszközét, és nem nézzük ennek saját álláspontjából, hogyan szolgálja annak a valódi embernek a fejlődését, aki használja azokat. Ehelyett nézőpontunkat fel kell emelnünk magához az emberhez, felülről tekintve a személyiség eszközeire, úgy tekintve azokat, mint oly sok időleges eszközt, amit magának az embernek használatára készítetek, és elvetették, mint törött szerszámokat is elvetnek, ha céljukat betöltötték.

  Azonkívül, hogy tanulmányunk érthető legyen, meg kell találnunk, és tanulmányoznunk kell a kauzális test születését, vagyis hogyan alkották azt első ízben: Ha kimutattuk eredetét, azonnal meglátjuk, hogy végnek is kell lennie, s azt is, hogy az öntudatnak kell egy másik alakjának is lennie, ami a kauzális testet használja éppen úgy, amint az Ego használja a kauzális testben a személyiség eszközeit. Ez a másféle öntudat természetesen az emberi Monád. Ezért, hogy tökéletesen megérthessük azt a részt, amit a kauzális test az emberiség fejlődésének óriási történetében játszik, tanulmányoznunk kell a Monádot is.  

Ezért, hogy a kauzális testről szóló tanulmányunk érthető legyen, rövid körvonalakban le kell írnunk a fejlődés terének kialakulását, az élet birodalmainak megalkotását és a Monádoknak felmerülését az anyagi univerzumban, az életnek fokozatos kifejlődését a csoportlelkekbe, míg megszámlálhatatlan korszakok elteltével elérkezett az egyéniesülés időpontja, midőn a kauzális test először jelenik meg a színen.

  A továbbiakban a sorozat előző könyveiben használt módszert fogjuk követni. Először a kauzális test működésével, szerkezetével fogunk foglalkozni, a kauzális gondolat természetével, a kauzális test tulajdonságaival és fejlődésével, és az életnek azzal a részével, amelyet az egyén a halál után tölt el a felső mennyországokban.

  Azután teljesebben kell tanulmányoznunk az Egot, aki lakja és használja a kauzális testet, és kivetíti belőle az egymásra következő személyiségeket a reinkarnációs ciklusokba. Meg kell vizsgálnunk a „trishná”-nak, „szomjúságnak” nevezett jelenséget, ami a reinkarnáció igazi oka, a permanens atomokat és a reinkarnáció technikáját; azt a magatartást, amit az Ego tanúsít az egész reinkarnációs folyamattal és a személyiségekkel szemben, melyeket kivetít az alsó világokba. Az Egonak a személyiséghez való egész viszonyát, a vele való kapcsolatot, és a módot, ahogyan azt használja, szintén gondosan meg kell vizsgálnunk.


 
 
 
 
 

A FEJLŐDÉS TERE

 
 

A „fejlődés tere” kifejezés alatt az anyagi világegyetemet értjük, ahol a fejlődésnek meg kell történnie. Szigorúan véve az élet, illetve szellem és az anyag nem elkülönült a világban, és azok nem különböző lételemek, hanem inkább egy noumenonnak a két különböző pólusai. Azonban az intellektuális elemzés és tanulmányozás céljaira megfelelőbb, ha ezt a két aspektust vagy pólust úgy tekintjük, mintha különbözőek és különállóak lennének, oly módon, mint például az építő többé-kevésbé különállóan tervezi és osztja fel épületeit, bár ezek csupán csak absztrakciói egy dolognak - magának az épületnek.

 
 

A fejlődés tere naprendszerünkben hét síkból vagy világból áll, ezeket három csoportra lehet felosztani: 1. csakis a Logosz megnyilvánulásainak tere; 2. a rendes fejlődés feletti tér és 3. a rendes emberi, állati, növényi, ásványi és elemi birodalmak.

 
 

Az első két sík az Adi és Anupadaka. (Ezeknek nincs megfelelő magyar szavuk Az Adi szó szerint elsőt jelent, az Anupadaka pedig köntös nélkülit.) E síkokat úgy tekintjük, hogy azok már léteznek, mielőtt a Naprendszer kialakult. Az Adi síkot úgy lehet elképzelni, hogy csak annyit tartalmaz a tér anyagából, (amit grafikusan pontokkal jelképeznek), amennyit a Logosz kijelöl, hogy megformálhassa annak a rendszernek az anyagi alapját, amelyet alkotni készül.

 
 

Az Anupadáka síkot grafikusan vonalakkal szokták jelezni, és úgy lehet elképzelni, hogy itt az előbbi anyagot a Logosz már módosítja, és az színezve van az Ő mindent meglelkesítő tudata által, ami ezáltal különbözik bizonyos módon egy másik naprendszer megfelelő síkjától.

 
 

Ezt az előkészítő munkát más módon és más jelképekkel is lehet illusztrálni: az egyik a Logosz tudatának hármas megnyilvánulását mutatja, a másik a hármas változást az anyagban, ami az öntudat hármas változásának felel meg.

 
 

Egy üres kör jelzi a színteret, a kör közepén egy ponttal (1.) a Logosz megjelenik a szférában, (2.) a Logosz háromfelé ágazik el ettől a ponttól a kör kelületéig; (3.) a Logosz tudata önmagába tér vissza, és a kör minden egyes pontjával érintkezve a három alapvető aspektus egyikében nyilvánul meg: akarat, bölcsesség, tevékenység. E három aspektus, vagy megnyilvánulási fázis egyesülése alakul ki, és az alapháromszöget vagy az anyaggal való érintkezést mutatja. Ez a háromszög azzal a másik háromszöggel együtt, ami a középponttal érintkezik, mutatja az isteni négyszöget vagy a kozmikus négyességet.

 
 

Most nézzük az egyetemes anyagban létrejövő változásokat. Az üres kör jelzi a szűz anyagot, a kör a ponttal a Logoszt, amint megjelenik az anyag szférájában, a pont rezeg a középpont és a kerület között, egy vízszintes vonallal jelezve az anyag és a szellem különállását, a kör két vonallal, egy vízszintessel és függőlegessel kettéosztva alakítja az elsődleges kereszt jelét a körben. A kereszt ezért az Atyától (a pont) és a Fiútól (átmérő) „halad”, és képviseli a harmadik Logoszt, a teremtő Elmét, az isteni Tevékenységet, ami mint Teremtő kész a megnyilvánulásra.

 

A NOMÁD megjelenése

 

 

 

 

 

 

 

Mielőtt a harmadik Logosz teremtő tevékenységét és a fejlődés terének részletes előkészítését tárgyalnánk, meg kell emlékeznünk a Monádok, illetve öntudat egységek eredetéről, akiknek az anyagban való fejlődése céljából készítették elő a világegyetem terét. Egy későbbi fejezetben még vissza fogunk erre térni.

 
 

Ezeknek az egységeknek a milliárdjai, akiknek ki kell fejlődniük az eljövendő világegyetemben, az isteni életben lettek létrehozva, mielőtt még fejlődésünknek terét megalkották. Erről a kiáramlásról egy ősi hindu könyvben van megírva: „AZ akart: Meg kell sokszorozódnom, és megszületnem.” Így keletkezett a Sok az Egyben, az akarat ténykedése folytán. Ez az akarat az első Logoszé, a megoszthatatlan Úré, az Atyáé.

 
 

A Monádokat a Legfelsőbb Tűz szikráinak „Isteni töredékek”-nek nevezik. A Titkos Tanítás I. részében ezt olvashatjuk: "Emeld fel tekintetedet, oh Lanu; látod az egy, de megszámlálhatatlan fényt feletted, amint a sötét, éjféli égen ragyognak? Egy lángot látok, oh Gurudeva, számtalan elkülöníthetetlen szikrát látok ragyogni benne.” A láng Ishvara, megnyilvánulásában mint első Logosz, az elkülöníthetetlen  szikrák a Monádok; az emberiek és az egyebek. Az „elkülöníthetetlen" szót különösen meg kell jegyeznünk, mert ez jelzi, hogy a Monádok maga a Logosz.

 
 

A Monádokat tehát, mint az isteni élet töredékeit lehet meghatározni, akik mint egyéni lét az anyagnak a legfinomabb hártyája által vannak elkülönülve. Oly finom anyag ez, hogy míg mindegyiknek külön lakot ad, nem nyilvánul meg semmi akadály az így mintegy tokba zárt életnek szabad kölcsönhatásában, az őt körülvevő életekkel.

 
 

A Monád ennélfogva nem tiszta öntudat. A valós (konkrét) univerzumban az öntudat és hüvelye mindig együtt vannak, bármily szubtilis is ez a hüvely; úgyhogy ez az öntudategység elválaszthatatlan az anyagtól. Így a Monád: öntudat, plusz anyag. A Teozófia Monádja a hindu filozófia Jivatmája, a sankya filozófia Purushája és a Vedanta filozófia sajátságos ÉNje.

 
 

A Monádok élete tehát az Első Logosz élete, őket az Egy Atya Fiainak is lehet tekinteni, amint a Második Logosz is az Atyának Fia. De a Monádok a fiatalabb fiak, akiknek isteni ereje nem tud működni a saját síkjuknál - az Anupadakánál - sűrűbb anyagban; míg a Másodík Logosz, a fejlődés korszakaival maga mögött, készen áll, hogy gyakorolja isteni erőit, „az elsőszülött a számtalan testvér között.”

 
 

Míg a Monádok életének gyökere az Adi síkon van, ők maguk az Anupadaka síkon élnek; mindaddig eszközök nélkül, melyen keresztül kifejezhetnék magukat, várván „Isten Fiai megnyilvánulásának napját.” Itt maradnak mindaddig, amíg a Harmadik Logosz elkezdi megnyilvánulásának külső művét, megalakítván az objektív univerzum anyagát. Ezt a munkát a következő fejezetben írjuk le.

 
 

Ezeket a Monádoknak nevezett tudat-egységeket úgy írják le, mint fiakat, akik a teremtő korszak kezdete óta az „Atya kebelében” tartózkodtak, „ahol még nem voltak érettek a szenvedés által”. Ezek mindegyike - az athanázi hitvallás szavai szerint – „egyenlő az Atyával az istenséget tekintve, de kisebb (alsóbbrendű) az Atyánál az emberséget tekintve.” Mindegyiküknek le kell ereszkednie az anyagba, abból az okból, hogy „minden dolgok alája legyenek neki vetve”. (Pál I. levele a Corintusbeliekhez 15:28) „Így elvettetik erőtlenségben és feltámasztatik erőben”. (U. ott. 15:43) Sztatikus állapotból, beburkolva az összes isteni lehetőségekbe, dinamikussá válik, szétbontva az  összes isteni erőket.

 
 

Míg saját síkján - az Anupadaka síkon - mindentudó és mindenütt jelenlevő, az összes többi síkokon öntudat nélküli, „eszméletlen”; dicsőségét az anyagba kell fátyoloznia, hogy mindentudó és mindenütt jelenlevő legyen az összes többi síkokon, és képes legyen az univerzum összes isteni rezgéseire válaszolni, nemcsak a legfelsőbb fokon levőkre.

 
 

Mivel a Monádok létezése az Első Logosztól származik, a Logosznak a megnyilvánulás iránti akarata, a Monádok akarata is. Ezért az egyéni „Én” a fejlődés egész folyamatán a Monádok által választott aktivitás. Azért vagyunk itt az anyagi világokban, mivel mi, mint Monádok élni akarunk.

 
 

Ez az isteni ösztönzés az életnek mind teljesebb megnyilvánulása után való törekvés, az egész természetben megtalálható, és gyakran életakarásnak nevezik. Megjelenik ez a magban, ami csíráját a fény felé löki, a rügyben, ami széttöri bilincsét és kibújik a napsütésben. Ez a teremtő erő a festőben, a szobrászban, a költőben, a zeneszerzőben, a kézművesben. Minden dolog akkor érzi magát a legélőbbnek, ha megsokasodik a teremtés által. A terjeszkedést, a növekedést az életakarat eredményezi, a siker a boldogság: élni, az öröm-élőnek lenni.


Az öt sik kialakulása

 


 

A Harmadik Logosz most, a teremtő művelet folyatatásaként, a térnek anyagában működik, - a mulaprakritiban, a boldogságos Szűz Máriában - és beleönti a három tulajdonságot: a tamaszt (tehetetlenség, inercia), rajast (a mozgás) és sattvát (ritmus).

 
 

Így teremti a Harmadik Logosz az öt alsó sík atomjait: atma, buddhi, manas, kama, és stula (fizikai). „Fohat életre villanyozza és atomokká különíti el az ősanyagot.” Zárójelben megjegyezhetjük, hogy ezen atomok kialakításának három fokozata van:

 

<!--[if !supportLists]-->1.      Annak a határnak a lerögzítése, amelyen belül a Logosz rezegni fog.<!--[endif]-->

 

<!--[if !supportLists]-->2.      Az atom növekedése tengelyeinek a kijelölése, azoknak a vonalaknak, melyek alakját meghatározzák; ezek megfelelnek a kristályok tengelyeinek.<!--[endif]-->

 

<!--[if !supportLists]-->3.      A rezgés mértékétől és a tengelyek egymáshoz való szögviszonyától függ az atom felülete vagy falazata. <!--[endif]-->

 
 

     A Harmadik Logosz irányító tevékenysége alatt minden egyes sík atomjai új erőre és a vonzás és taszítás új lehetőségeire ébrednek, úgyhogy molekulákká tömörülnek össze, az egyszerű molekulák bonyolultabbakká, míg végül az öt sík mindegyikén hat alsík alakul ki. Így lesz minden síknak hét alsíkja. Az így kialakított alsíkok anyaga azonban még nem az, ami most létezik; ugyanis a Második Logosznak, a bölcsesség és szeretet aspektusának a sokkal vonzás teljesebb és összefüggőbb energiája az, ami az általunk jelenleg ismeretes anyaggá formálja azt.

 
 

Azonkívül az atomokban levő örvénylő áramlatokat, amiket spirillumoknak (tekervényeknek nevezünk) nem a Harmadik Logosz hozta létre, hanem a Monádok, akikkel jelenleg foglalkozunk. Ezek a tekervények a fejlődés folyamán alakultak ki teljes tevékenységre, rendszerint minden fejlődési körben egy – egy.

 

Így minden atomban megszámlálhatatlan lehetőség rejlik arra, hogy a tudat három aspektusára válaszoljon; és ezek a lehetőségek a fejlődés folyamán alakulnak ki az atomban. A Harmadik Logosznak ezt a munkáját rendszerint az Első Élethullámnak vagy Első Kiáramlásnak nevezik.

 

Élet birodalmai


 

 

A Harmadik Logosz által éltetett anyagba, az isteni életnek második nagy hulláma száll alá. Ez a Második Logosztól vagy a Szentháromság második személyétől ered; ezt rendszerint Második Kiáramlásnak nevezzük. A Szentháromság második személye ekként alakot vesz fel, nemcsak a „szűz”, illetve terméketlen anyagból, hanem abból az anyagból, ami már ösztönzött a harmadik személy életével. Így tehát mind a kettő: az élet és az anyag is körülveszi őt, mint valami ruha. Ennélfogva helyes állítás az, hogy „testet a Szentlélektől és a Szűz Máriától”. Ez az igazi értelme a keresztény hitvallás eme kiemelkedő kitételének.

 
 

Az életnek ez a fokozatos és ellenállhatatlan áradása leáramlik a különböző síkokra és birodalmakba, és mindegyiken egy egész bolygólánc tartama alatt megmarad, ami több milliárd évet tesz ki.

 
 

A Második kiáramlás életét, leszállásának különböző fokain, különböző elnevezések alatt ismerjük. Mint egészet, gyakran monádi esszenciának nevezik, bár ezt a kifejezést arra a részére kellene korlátozni, ami csak a különböző síkok atomi anyagába van öltözve. Ezt az elnevezést eredetileg azért adták neki, mert készen állott arra, hogy a permanens atomokat Monádokká alakítsa.

 
 

Midőn az egyes síkok alsó alsíkjainak, (azaz az atomi alatt levő összes síkoknak, melyek molekuláris anyagból állanak), anyagát meglelkesíti, monádi esszenciának nevezik. Ezt a nevét a középkori okkultistáktól vették kölcsön. (Lásd erre vonatkozóan a Mentális test c. mű II. fejezetét.)

 
 

Ha a kiáramlás elérte a mentális sík legfelső fokát, nagy tömegű atomi mentális anyagot lelkesít meg. Ebben, annak legegyszerűbb állapotában, az atomokat nem egyesíti molekulákká, testet alakítsanak önmagáét, hanem egyszerűen a vonzás következtében, hatalmas összenyomó erőt alkalmaz. Miután összevonta az anyagot a kauzális síkon, azt azzá egyesíti, ami ezen a fokon megfelel a szubsztanciának, és ezekből alakítja a formákat, melyekben lakik. Ezt nevezzük Első elemi birodalomnak.

 
 

Mivel itt a monádi esszenciának a lefelé vezető ívével van dolgunk, az ő részére a haladás az anyagba való leszállást jelenti, ellentétben velünk, akik a felső síkok felé haladunk. Ezért ez az esszencia mi vagyunk, de talán helyesebb lenne azt mondani, hogy kevésbé involvált, mivel evolúciója a kifejezés szószerinti értelmében, még nem fejeződött be.

 
 

Az Első elemi birodalomnak hét alosztálya van, az első egyezik az első alsíkkal, a második, harmadik és negyedik a második alsíkkal az ötödik, hatodik és hetedik pedig a harmadik alsíkkal. Miután egy egész lánc-időszakot töltött el a legkülönbözőbb formákon át fejlődve, ezen a fokon az élethullám, mely az egész idő alatt állandóan lefelé nyomult, annyira azonosítja magát ezekkel a  formákkal; hogy periodikus elfoglalásuk és azokból való visszavonulás helyett képes arra, hogy állandóán elfoglalja, és önmaga részévé tegye azokat Ha ezt a fokot elérte, időlegesen még alacsonyabb formákat is elfoglalhat. Ehhez képest a mentális sík alsó (rupa) fokán foglal el formákat, és itt, mint második elemi birodalom ismeretes. Jegyezzük meg, hogy a meglelkesítő élet a felső vagy kauzális fokon tartózkodik; míg az eszközök, melyeken keresztül megnyilvánul, az alsó mentális fokon.

 
 

A második elemi Birodalom is hét alosztályra oszlik. A legmagasabb alosztály egyezik a negyedik alsíkkal, a második és harmadik az ötödikkel, a negyedik és ötödik a hatodik alsíkkal, és a hatodik és hetedik a hetedikkel. E fokon eltöltött Lánc-időszak után az állandó lefelé tartó nyomás okozta azt, hogy ez a folyamat megismétlődik. Mikor ez a folyamat az asztrális anyagban vesz fel alakokat, akkor lesz belőle a Harmadik elemi birodalom.

 
 

Mint már láttuk az előző könyvekben, a mentális és asztrális elemi esszenciák nagyon benső összeköttetésben állnak az emberekkel, és eszközei összetételében nagymértékben vannak jelen. Miután az élet egy teljes Lánc-időszakot töltött a Harmadik elemi világban, az ásványvilág éteri részét lelkesíti meg, és ennek életévé válik. Az ásványi fejlődés folyamán a lefelé hatoló nyomás ismét azt eredményezi, hogy az élet az elért formákkal azonosítja magát, és ezekből az ásványok még sűrűbb anyagát lelkesíti meg. Így lesz az felfogható érzékeinek számára. Az általunk ismert ásványvilág természetesen nemcsak a szorosan vett ásványokat foglalja magában, hanem a folyadékokat, gázokat és a nyugati ortodox tudomány által eddig még fel nem fedezett éteri anyagokat is.

 
 

Ha a kiáramlás elérte az ásványvilág középső pontját a lefelé haladó nyomás megszűnik, és a felfelé törekvés foglalja el a helyét.  A „kilehelés” megszűnt és a „belélegzés” megkezdődik. Meg kell jegyeznünk, hogyha az életnek csak egy kiáramlása lenne, ami az egyik birodalomtól a másikig halad, akkor az adott időpontban mindig csak egy birodalom 1éteznék. Ez azonban, mint tudjuk, nincs így. Ennek oka az, hogy a Logosz állandó egymásutánban küldi ki az élethullámokat, úgyhogy minden adott időpontban mindegyiket működésben találjuk. Így mi magunk emberek képviseljük ilyen hullámot; a közvetlen utánunk következő hullám most az állatvilágot lelkesíti meg, az utána következő a növényvilágot és így tovább. Ezek mind a Logosz második aspektusa kiáramlásának eredményei.

 
 

Az alosztályokra oszlás folyamata mindaddig tart, míg végül egyénekre, azaz emberekre oszlik. Minden egyes ember különvált és határozott lélek, bár eleinte természetesen fejletlen lélek. Ha a Második kiáramlásra mint egészre tekintünk, ezt a leáradást az őseredeti szövetek elkészítésének is tekinthetjük, melyből kellő időben a finom és sűrű testeket formálja. Ezt a folyamatot egyes ősi írásokban „szövés”-nek nevezték.

 
 

A Harmadik Logosz által előkészített anyagokból a Második Logosz fonalat sző, és szövedéket készít, melyből a jövőben ruhák - azaz testek - készülnek. A Harmadik Logoszt vegyésznek is gondolhatjuk, aki a laboratóriumban dolgozik, a Második Logoszt pedig szövőmesternek tekinthetjük, aki a gyárban működik.

 
 

A Második Logosz tehát különböző fajta szöveteket „sző”, azaz  anyagokat, melyekből később az ember kauzális és mentális teste  készül; még később az asztrális szövetből az ember asztrális teste  alakul ki. Az anyagba való elmerülés legalsó fokának elérése után, úgy az első, mint a második kiáramlás felfelé fordul, és megkezdi hosszú  felfelé vezető útját a síkokon keresztül.

 
 

Meg kell jegyeznünk, hogy a fejlődési folyamatnak, mely az involvált öntudattól annak kifejezéséhez vezet ki, a legkülső eszközével szerzett érintkezéseknél, vagyis a fizikai síkon kell azt elkezdenie. Az öntudat csak a kívülről jövő ütődések következtében lehet tudatában valaminek. Addig csak önmagába zárva álmodik, hasonlóan a földalatti forráshoz, kifolyást keresve. Ezzel a felemelkedési folyamattal és a Harmadik kiáramlással, ami az ember kauzális testének kialakítását eredményezi, a következő fejezetben fogunk foglalkozni.

 
 

Visszatérve a Második kiáramláshoz, meg kell jegyeznünk, hogy ez nemcsak majdnem végtelenül szétosztódik, hanem megkülönböztetve is megjelenik, s így számtalan millió csatornán át áramlik mindegyik síkon és alsíkon. A buddhikus síkon, mint az emberben lévő Krisztus  princípium jelenik meg; az ember mentális és asztrális testében az  anyagnak különböző rétegeit élteti; az asztrális felső részében, mint nemes érzelem, az alsóban csupán mint az életerőnek az áramlása, ami energizálja az ebben a testben lévő anyagot. Legalsó megtestesülésében az asztrális testből az éteri csákrámokba árad, ahol a Kundalinivel találkozik.

 
 

Közben azt is megjegyezhetjük, hogy a Kundalini vagy a Kígyótűz, ami az emberi test belsejéből buzog fel, az Első kiáramláshoz (Harmadik Logosz, Szentlélek) tartozik, és mindegyik síkon létezik, de erről nem sokat tudunk. Ez a Kundalini erő természetesen teljesen különálló a Pránától, mely a Második kiáramláshoz tartozik, és Foháttól is, vagyis a fizikai energia mindenféle alakjától: elektromosság, hő, stb. (A Kundalinire vonatkozólag lásd még az előző könyvekben elmondottakat is.)

 
 

A Kundalini nem az a része az Első kiáramlásnak, ami a kémiai elemek felépítésének munkájával van elfoglalva; az inkább az erő további fejlődésének a természete, amely erő oly elemek központja, mint pl. a rádium. Kundalini az első kiáramlásnak a része, miután már elérte a legalsóbb elmerülését az anyagban és ismét felemelkedik ama magasságok felé, ahonnan származott.


AZ ATOMOK ÖSSZEKAPCSOLÁSA I.

 

A felső hármasság (triád)

 


 
 

 

 

A Második kiáramlás nemcsak – amint az első fejezetben láttuk – elárasztja az öt síkot, s ezáltal létrehozza a különböző birodalmakat, hanem egyúttal magával hozza és aktivizálja a Monádokat, akik, míg készek elkezdeni fejlődésüket, az Anupadaka síkon várakoznak  mindaddig, míg az anyag a különböző síkokon elkészült számukra.

 
 

Ha azt mondjuk, hogy a Monád előrehalad, ez a kifejezés nem egészen pontos: Inkább tovafénylik, kiküldve életének sugarait. Ők maguk mindörökre az Atya kebelében maradnak, mialatt élet-sugaraik kiáramlanak az anyag óceánjába, megszerezvén itt az alsó síkokon való fejlődésükhöz szükséges anyagot. Maguk a Monádok mindig az ötrétű univerzum fölött maradnak, s ebben az értelemben Szemlélők. Ők az öt anyagi sík fölött tartózkodnak.

 
 

A Monádok hét típushoz vagy sugárhoz tartoznak, amint az anyag is hét típusú. A folyamat, mely által ez a hét típus keletkezik, a következő: A Logosz vagy Egyetemes Én öntudatának a három aspektusa, az akarat, bölcsesség és tevékenység. A három ennek megfelelő tulajdonság az anyagban: a tehetetlenség (inercia) vagy tamas, a mozgás vagy rajas, és a ritmus vagy sattva.

 
 

Ezek a következőképpen viszonylanak egymáshoz: az akarat aspektus az anyagnak tamast adja, az ellenállás, állandóság, nyugalom erejét. A tevékenység aspektusa adja az anyagnak a tevékenységre, mozgásra való hajlandóságát, rajast. A bölcsesség aspektusa adja az anyagnak a ritmus, harmónia tulajdonságát, sattvát.

 
 

Minden Monádnak megvan ez a három tudat-aspektusa, melyek arányai a különböző Monádokban hétféle módon váltakoznak a következőképpen:

 

Túlsúlyban levő aspektus    Másodlagos  aspektus       Harmadlagos  aspektus

 

Akarat                                              Bölcsesség                                  Tevékenység

 

Akarat                                              Tevékenység                               Bölcsesség

 

Bölcsesség                                       Akarat                                         Tevékenység

 

Bölcsesség                                       Tevékenység                                Akarat

 

Tevékenység                                    Akarat                                          Bölcsesség

 

Tevékenység                                    Bölcsesség                                   Akarat

 
 

A hetedik változat az, amelyben mind a három aspektus egyenlő.

 
 

Az anyag három típusa is hasonlóképpen alakul a három tulajdonság, tamas, rajas és satttva, változó arányai szerint. A második kiáramlás élete valójában két folyamatból van összeállítva, s az anyagban előfordulható kombinációk hét típusának egyike e hét folyamat mindegyikében megtalálható. Bár mindegyik Monád alapvetően egy sugárhoz tartozik, mégis valami az összes sugarakból is van benne.

 
 

Azonkívül ezeknek a Monádoknak a testei, melyek eredetileg a hét planetáris Logosz egyikén keresztül sugároztak tova egész fejlődésük alatt, ennek a Logosznak több részecskéjét fogja tartalmazni, mint bármelyik másikét, és ily módon az embereket úgy is meg lehet különböztetni, hogy a hét sugár vagy Logosz egyikéhez vagy másikához tartoznak elsődlegesen.

 
 

A rendes szabály az, hogy a Monád ugyanazon a sugáron marad fejlődésének egész tartama alatt, de vannak ritka kivételek. A Monád megváltoztathatja sugarát, úgyhogy egy másik planetáris Angyalon át fog visszatérni, mint amelyen át először kiáradt. Ilyen áthelyezések az első és második sugárhoz szoktak végbemenni, mivel a fejlődés korai fokain aránylag kevés személy tartozik ehhez a két sugárhoz.

 
 

Mielőtt még leírnánk a módot, mely által az atomok a monádokhoz kapcsolódnak, van még egy dolog, mellyel foglalkoznunk kell. A Második Kiáramlás azonkívül, hogy kialakítja az elemi és egyéb birodalmakat, már a fejlődés különböző fokain álló fejlett lényeket a Logosz egy megelőző fejlődésből hozta magával. Ezek a lények együttműködnek a Logosszal, később pedig az emberekkel a fejlődés általános elrendezésén.

 
 

Ezeket a lényeket Angyaloknak, Déváknak, Fénylőknek nevezik. Platon „kisebb istenek”-nek nevezi őket. A Déva szónak istenekre való téves fordítása a keleti gondolatnak félrevezető értelmezését a „330 millió istenről”. Ezek nem istenek a szónak nyugati értelmezésében, hanem Dévák vagy „Fénylők”. Az angyalok teste annak a birodalomnak elemi esszenciájából van alkotva, amelyhez tartoznak, és a lény akarata szerint változtathatja az alakját.

 
 

Az angyalokkal az előző két könyvben már bőven foglalkoztunk, ezért ezeket most itt nem ismételjük. Minden, mivel e pillanatban foglalkoznunk kell, az ő eredetük és a szerep, melyet e Monádok megsegítésében játszanak, hogy azok véghezvigyék fejlődésüket az alsó síkokon.

 

Szigorúan véve a Déva kifejezés nem eléggé tág ahhoz, hogy magába foglalja az összes segéderőket, akik a Monáddal és annak az alsó síkokon való vándorlásával kapcsolatos munkák elvégzésére vannak hivatva. Ezt a munkát a lények hét rendje látja el, akiket kollektíve Teremtő Hierarchiáknak nevezünk, s akiknek egyike, elég különösen, maguk a Monádok. Mégis egyelőre, hogy ne komplikáljuk túlságosan a dolgot, a déva kifejezést fogjuk ezekre a hierarchiákra használni, s csak később fogunk részletesebben foglalkozni velük, és megadni a hét Tetemtő Hierarchia nevét és működését.

 
 

Amint már láttuk, mielőtt bármi testet öltött öntudat, kivéve a Logoszt és a Teremtő Hierarchiákat, megjelenhetett, és bármit tehetett volna, hatalmas előzetes munkát kellett elvégezni, nevezetesen elkészíteni a fejlődés terének „formai oldalát”. Most tehát a három tényezőre lesz szükségünk, hogy az atomoknak a Monádokhoz való csatlakozását tárgyalhassuk. Ezek:

 

<!--[if !supportLists]-->1.      a különböző síkok atomjai, <!--[endif]-->

 

<!--[if !supportLists]-->2.      maguknak a Monádoknak a készsége az Anupadaka síkon, <!--[endif]-->

 

<!--[if !supportLists]-->3.      a dévák segédkezése, akik nélkül a Monádok képtelenek lennének véghezvinni fejlődésüket.<!--[endif]-->

 
 

A Monád, mint láttuk, az őstudatnak három aspektusával rendelkezik, melynek mindegyike, midőn eljön az idő a fejlődési folyamat megkezdésére, elindítja a rezgő hullámnak nevezhető valamit, ami így rezgésbe hozza az atma, buddhi és manas síkoknak atomi anyagát, ami körülveszi őt.

 
 

Az előző rendszer dévái, akik hasonló tapasztalaton már átmentek, ezt a rezgéshullámot a Monád akarat aspektusától az egyik atomhoz vezetik, amely így „csatlakozik” a Monádhoz, és az ő atmikus permanens atomja lesz. Azért nevezik így, mert a Monáddal marad a fejlődésének egész tartama alatt. Hasonlóan történik ez a Monád bölcsesség aspektusából eredő rezgéshullámmal, amit a dévák a buddhi egyik atomjához vezetnek, ami a buddhikus permanens atom lesz. Ugyanígy történik ez az aktivitás aspektussal és a mentális sík atomjával, ami a harmadik-permanens atom lesz. Így alakul az atma-buddhi-manas, amit gyakran a Monád sugarának neveznek.

 
 

A Dzyan Könyvében „háromnyelvű láng”-nak nevezik. „A szikra Fohát legfinomabb fonalán függ a lángon.” (VII. rész. 5. vers.) A permanens atomokat Blavatskyné a Titkos Tanításban „élet-atomok"-nak nevezi. A maradék atomok az egyes síkokon, melyek nem csatlakoznak a Monádhoz, megmaradnak, és továbbra is az egyes síkok monádi esszenciájának nevezik azokat. Bár ez a kifejezés kissé megtévesztő, azért nevezték így, mert az esszencia ezen a fokon megfelelő, hogy a Monádhoz mint permanens atom csatlakozzék, bár egyáltalán nem mindegyik csatlakozik a Monádokhoz.

 
 

Ezt a háromságot sokféléképpen nevezik: mennyei embernek, szellemi vagy felső hármasságnak, felső Énnek, különálló Énnek, és így tovább. Fontos megjegyeznünk, hogy a felső hármasság a természetben azonos a Monáddal, sőt az valóban maga a Monád, azonban erejében csökkent a körülötte lévő anyag fátyola következtében.

 
 

A Monád, miután ezt a három atomot így a saját használatára birtokba vette, elkezdi munkáját. Ő maga saját természetében nem ereszkedhet az Anupadaka sík alá; ezért mondják, hogy „csendben és sötétségben” van, azaz megnyilvánulatlanul. De él és működik az atomokban, és azok segítségével, melyeket birtokába vett.

 
 

Bár a Monád saját síkján az Anupadaka síkon, ami az ő belső életét illeti erőteljes, tudatos, alkalmas, mégis az alsó síkokon, azoknak idő és térbeli korlátjai között, pusztán csak csíra, embrió, erőtlen, érzéketlen, eszméletlen, gyámoltalan. Bár eleinte az alsó síkok anyaga rabul ejti őt, lassan egészen biztosan kialakítja azt, hogy önmagát kifejleszthesse. Ebben a második Logosz mindent fenntartó és megőrző élete figyeli és segíti őt, míg végül az alsó világokban is oly teljesen tud élni, amint odafent.

 
Az öntudat három aspektusának a Monád által kifejezett teljes megnyilvánulása ugyanabban a sorrendben történik meg, amint a hármas Logosz megnyilvánulása történik az univerzumban. A harmadik aspektus a tevékenység, mint teremtő elme nyilatkozik meg, mint a tudás felhalmozója, az első, aki tökéletesíti eszközeit. A második aspektus a bölcsesség, mint tiszta és könyörületes értelem vagy intuíció nyilvánul meg, a második, ez a Krisztus az emberben. A harmadik aspektus az akarat, az ÉN-nek az isteni ereje, az atma, ami utoljára nyilvánítja ki magát.

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.