Egészségünk

 Érdemes megnézni:  Vegye kézbe a gerincét!


A GYÓGYÍTÁS Jelen korunkban kimondatlanul bár, de lényegét tekintve csaknem valamennyi gyógyító eljárás és módszer mechanikusan szemléli az ember életműködését. Ha olajozottan működik a "gépezet", egészséges, ha akadozik, beteg. Ez utóbbi esetben meg kell "javítani", vagy ki kell cserélni a hibás alkatrészeket  gyógyszerelés, műtét, ha pedig az alkatrészek ugyan jók, de lerakódások akadályozzák a teljes hatásfokú működést, meg kell tisztítani az oda nem való felesleges anyagoktól, ki kell "pucolni" a dugulófélben lévő járatokat. Ez a szemléletmód rendkívül fontosnak tekinti a "gépezet" energiaellátását biztosító anyagok milyenségét, az állandó karbantartást. Tiszteletre méltó erőfeszítéseket tesz az optimális működés biztosítására, bámulatra méltó technikákat fejleszt ki a működészavarok felderítésére (diagnózis), káprázatos arzenálját teremti meg a hibaelhárítás, -kiküszöbölés módozatainak (terápiák). Az erőfeszítések azonban korántsem arányosak az elért eredménnyel hatásfokuk elkeserítően alacsony. Hajszálpontos diagnózis, briliáns technikával végrehajtott műtét: az operáció sikerült, a beteg meghalt.

Érthetetlen.

Ugyanúgy, akár a legkiválóbb gyógyszerekkel kezelt betegek kórságának makacs maradandósága.

Hibás lenne ez a szemléletmód?

Korántsem. Hisz testi működésünk valóban "gépies", érvényesek rá a biológiai mechanizmus törvényei.

Miért, hogy mégsem érvényesül maradéktalanul az imént vázolt mechanikus szemléletmód?

 Nem hibás, racionálisan igaz. Csakhogy részben igaz. Féligazság. Hiányos. Nem az ember egészét veszi figyelembe, hanem csak rész-összetevőjét. Csak az ember testi mivoltát tekinti, annak működéstörvényei határozzák meg cselekvés irányultságát. Ne higgyük, hogy ez a szemléletmód csak az orvostudományra jellemző. Nem mentes tőle sem a népi-, sem a természetgyógyászat. Csak a módszereik térnek el egymástól. Ez utóbbiak mind diagnosztikájukat, mind terápiájukat tekintve kímélőbb, inkább testbarát eljárások.

Kétségkívüli, hogy a csak mechanikus szemlélet sohasem volt jellemző a népi- és természetgyógyászatra, sőt az orvostudomány története során is fel-felbukkant, és az utóbbi évtizedekben egyre inkább előtérbe került a teljesebb emberszemléletre való törekvés.

Gyógyítás eddigi eszközrendszerében egy dologra fordítódott a legkevesebb figyelem: a lélekre, annak működését biztosító érzelem és az azt gyengítő összetvőkre.

Ezért aki létét, egészségét fontosnak tartja, meg kell barátkozni néhány új dologgal, melyek ok okozati összefüggéseit jelenkori tudományágak most kezdik felismerni. Gyógyszer nincs rá, a "hozzáértők" szerinti stimulátorszerek éppen a gyógyulást akadályozzák meg! 

Egyetlen gyógymód, ha megismered önmagad, a benned rejlő titkokat, lehetőségeket.

Ezt adom neked, ez a Tied, élhetsz és gyógyulhatsz vele! 

Az EGÉSZ-ség HIÁNYa.

Az EGÉSZSÉG HIÁNYA maga a betegség

A hiány maga betegség, ami megállni kényszerít. Töprengésre késztet.
A sötétben tapogatózva, tétován kereső kezünk a létezés titkának dobogó szívére tapint.
A szenvedés titkára.
A teljesség hiányának titkára.
De a boldogság és a teljesség titkára is.
-----
Mindannyiunk életében elérkezik a magányosság felismerésének pillanata. Amikor szenvedünk. Legyen bár csendesen sajgó vagy élesen ordító fájdalom a testünkben, vagy akár gondzakatoló kilátástalan jajkiáltás a lelkünkben, tudjuk: a szenvedésünkkel egyedül vagyunk.
Aki szenved - magányos. És aki magányos - szenved.
----
Szenvedéseink okát, okozóját nevezzük rossznak.
Rossz az, aki vagy ami szenvedést okoz.
Ha merünk a rossz titkának mélyére nézni és nem elégszünk meg a külvilágra, a másokra hárítás - megoldást soha nem hozó - felszínes válasz-kísérleteivel, akkor a valóság érinti meg a szívünket.

Szenvedéseink tárgya: a HIÁNY valakinek vagy valaminek a hiánya. Vagy úgy, hogy volt, de most már nincs - akár elvesztettük, akár elvették - vagy úgy, hogy másoknak van, de nekem nincs.
Minden szenvedésünk mögött a hiány, a nincs, a nemlét áll.
Ezért van az, hogy a szenvedésben mindig egyedül vagyunk.
Saját szenvedésünk magányba zártságának tragikumát még mélyebben éljük meg, amikor mi toporgunk a másik szenvedésének partján.
Segítenénk, de nem lehet.
Átvennénk, de tehetetlenek vagyunk: a hiányt, a nincset nem vehetjük át.
Megoszthatatlan.
Átadni, átvenni csak azt lehet, ami van.
A rossz titka az, hogy nincs.
Hisz éppen az a rossz, hogy valaki vagy valami nincs, aki vagy ami - szerintünk - kéne, hogy legyen.


A FÉLELEM


A félelem mélyén az előbb említett "nincs", a "semmi" lappang.
Nemcsak azért, mert a félelmem tárgya valamely, a jövőben bekövetkez(het)ő veszteség, azaz valaki vagy valami hiányozni fog, hanem azért is, mert a félelem maga is a semmi kettőzése.
Hogy ezt teljes mélységében megértsük, gondoljunk bármire, amitől félünk...
Itt van? Most jelen van? Nincs. Nem is lehet.
Életünk időbe ágyazott.
Az idő pedig mint a jelenpillanatok egymásutánja jelenik meg számunkra.
Ebből következik, hogy múltam már nincs - amit megtettem, nem tehetem meg nem tetté, s amit nem tettem meg, nem tehetem megtetté.
A jövőm? Csak a reményeimben él.
Semmi biztosítékom sincs arra, hogy akár csak a következő létpillanatot is megérjem.
Önmagától értetődő, mégis megrendítő a tény: csak a jelen pillanat az, ami VAN.
Nincs több. A múlt már nincs, a jövő még nincs (és talán nem is lesz).
Csak a jelen adott a számomra tenni vagy nem tenni.

A félelem?

Nemcsak a tárgya a hiány, a semmi, hanem a létezési "tere" a jövő is a semmi mezeje.
És mégis kínoz.
Félni annyi, mint tönkretenni a VAN-t!
Döbbenetes, de lételméletileg belátható tény, hogy szenvedéseink, gyötrődéseink, félelmeink mélyén a SEMMIvel nézünk farkasszemet.
A minket gyötrő rém, a – „nincs” , ami tönkre teszi a jelen és a következő pillanatunkat.
Ám hiába az elméleti belátás, a felismerés, amit több nagy irodalmárunk is megfogalmazott:


A "semmi ágán ülő szívünk" "hangtalan vacog"
(József Attila).

Így a félelem gerjesztette hiány, az álvalósága a valóságos jelen megélését teszi lehetetlenné.
A félelem hiányt szül. A félelem betegít.


A félelem betegség.
A betegség = félelem.

----
A félelem lételméleti diagnózisa nem segít.
Hiába tudom, hogy nincs valós tárgya, mégis kínoz, mégis betegít.
A tudás önmagában nem gyógyító erő.
Félelmeinket nem az értelem szülte, látszólagos racionalitásuk a semmi áttetsző álruhája. A kilábolás sem az értelmi felismerés, belátás.
A félelem által EGÉSZségem károsodott, kilábolni az EGÉSZ ember ügye.

MEGTARTÁSA

Az önmagunkkal megbékélés:
a VAN és a JELEN ESZKÖZTELEN GYÓGYÍTÁSA!

Kiszolgáltatottságunk reménytelenségében úgy tűnik, csak a küzdelem hoz megoldást.

Erősnek kell lennünk, sőt erősebbnek, hogy felülkerekedjünk boldogságkereső utunk akadályain. Sebződünk és sebeket osztunk. Győzünk és alulmaradunk.

Mint az élővilág, amely - úgy tanultuk - a létért való küzdelem során alakul és fejlődik. Ám amíg az élővilágban a győzelemmel megoldódik a feszültséget kiváltó helyzet, helyreáll a rend, addig emberlétünk küzdelmei győzelmeink esetén sem ajándékoznak meg a létegyensúly boldog megélésével. Nem érezzük magunkat biztonságban. Ismert vagy ismeretlen erők fenyegetettségében félve és féltve őrizzük keserves győzelmeink során szerzett anyagi, szellemi, erkölcsi javainkat. Bármikor földönfutóvá válhatunk egy rajtunk kívül eső gazdasági fordulat nyomán, az öregedés vagy egy betegség a felejtéssel megfoszt ismereteinktől és elég egy rosszindulatú rágalom, hogy a becsületünk is odavesszen. Az értelmünkkel felismert egyetlen megoldási képlet: felülkerekedni, győzni a harcban. "Ember küzdj és bízva bízzál!" Az Ember tragédiájában ez a tragédiát biztosító "jó tanács". A küzdelem a tragédia forrása. Nem is old meg semmit Mert a megszerzendő jóért való küzdelem gyötrelemmel teli: a győzelemmel megszerzett jó birtoklását megkeseríti az elvesztésétől való örökös félelem és a birtokolt jó elvesztése maga a fájdalom, hisz mindent elvesztünk, ha előbb nem, a halálunkkor biztosan. A keserves szerzés, a félelem teli birtoklás és a fájdalmas vesztés küzdelem- hármassága maga a létreménytelenség. A harc éppen attól távolít, amit elérni remélünk általa: nyugalom helyett feszültség, biztonság helyett bizonytalanság, önmagam élete helyett állandó igazodás. Nem kiút, hanem kiúttalanság. A létzaklatottságban sebzett, veszteségeinkben csupaszodó szívünkben lassan érik a felismerés: a harc, végzetes létvakságunk tragikus és egyenes következménye. Mindeközben nem veszünk róla tudomást, hogy mindenünk megvan, hogy a létezés ingyenes, gyönyörű ajándék, hisz minden, amivel valaha is találkozunk, odaadja magát nekünk, a találkozás jelenében maradéktalanul a miénk. Ez az egyetlen valóságos birtoklás, az "itt és most" egyetlen létvalóságában van nekem. És ezért egy lépést sem kell tennem. Nem kell érte harcolnom, hisz van. A harc, amely mindig a nem – jelen - valóért, a nincs-ért folyik, azt akadályozza meg, hogy felismerjem a jelen csodáját, hogy igazán "van", arra kényszerít, hogy a ninccsel foglalkozva elszalasszam azt, ami van. A harc által csak a birtoklás illúzióját tehetjük magunkévá, és veszíteni is csak a birtoklás illúzióját veszíthetjük.

A valóságban nincs veszteség, mert ami "itt és most" van, az van, és ami nincs, az pedig el nem veszthető, mert nincs. Ami elveszthető, azok az állandó vágyaink, álmaink, az önmagam másik elé helyezése, a másik lény birtoklása. A megvan, a másik birtoklása viszont  a magányom legfőbb okozza!

Fel kell ismerni, hogy létezésünk teljességében soha semmi sem hiányzik, mert a jelenben mindig minden megvan a boldogságunkhoz. Ezt csak a vállalt gyengeség, azaz a harcról való lemondás teszi felismerhetővé. Akkor válunk erőssé, ha lemondunk az erőről. Mert a ,.mindig mindenem megvan" felismerésében megvilágosodott szív a létezés legszilárdabb pontjában, a lét teljességében dobog. Megingathatatlan, mert a van édességét nem adja oda a nincs keserűségéért.

.......................

Amíg a gyógyításra törekvő iskolák legtöbbjének figyelme a betegségekre (azok megelőzésére, gyógyítására) irányul, addig az eszköztelen gyógyítás figyelmének fókuszában a szenvedő EMBER áll.

Nem tagadja, ellenkezőleg: fontosnak tartja a betegségek felismerésére és kiküszöbölésére irányuló technikákat, azok megismerését és lkalmazását. Lényegének mondana ellent, ha nem venne tudomást a valóságról, arról, hogy az anyagi létsíkba ágyazottságunkból eredően annak törvényei maradéktalanul vonatkoznak testünkre, és e törvények ismerői és alkalmazói, az orvosok, a népi- és természetgyógyászok tevékenysége az egészség helyreállításában fontos szerepet játszik.

Minden gyógyító tevékenység, még ha látszólag csak a tünetre irányul is, az egészet célozza.

..........................

Az eszköztelen gyógyítás szemszögéből a betegség nem csupán testi működészavar, hanem az egész embert, sőt a létezés egészét érintő ügy. Kiváltó okát elsősorban nem egy élettanilag kedvezőtlen környezet ártalmas hatásában, vagy egy szerv meghibásodásában látja, hanem az ember létlényegi egyensúlyvesztésében, amely nemcsak valamely hibás döntése következményeként jöhet létre, hanem a kollektív teherviselés megkerülhetetlen tényének következménye is lehet. E nézőpontból a betegség okozat, tünet, a léthazugságok tömegétől egyensúlyát vesztett univerzum embertestben felhangzó jajkiáltása. A beteg ember mindannyiunk terhét hordozza.

.....................

Az emberiség egész történetén végigvonuló és törvényszerűen kudarcot szenvedő, meddő törekvés, hogy megváltoztassuk a másikat, teljesen hiányzik az eszköztelenül gyógyító irányultságából.

 

Nem a másik ember, hanem önmaga megváltoztatására, elfogadóvá tételére törekszik, hisz betegségeink mélygyökere el nem fogadottságunk, változtatásprésbe nyomorítottságunk, eredendő testi és lelki szabadságunk "jó szándékú" semmibevételébe ágyazott.

  Az eszköztelen gyógyítás számára a betegség - tünet. Tünete a másik és önmagunk elfogadás hiányának. Mindannyian szenvedünk tőle, a boldogságunk megsemmisülése által. Az eszköztelen gyógyító elsősorban nem a betegség, hanem a kiváltó ok felé fordul. Nem meg- és legyőzni akar, hanem elfogadásra törekszik. A szocializációnk során belénk sulykolt "erő"-szemlélet a másik legyőzésére irányul, és ez az erő(szak) a létproblémák megoldásához elégtelen, sőt új problémák megteremtője. Ennél sokkal nagyobb erőfeszítésre van szükség: önmaga elfogadóvá tételére. Mert ehhez nem mást, hanem a másiktól berzenkedő önmagát kell legyőznie. Ennek a személyválogatás, feltételszabás és viszonzásvárás nélküli, a másikat teljesen elfogadó alapállásnak ad a másik számára érzékelhető formát. Ha lemondtunk minden erőről és merjük vállalni a védtelenség és kiszolgáltatottság kockázatát - akkor válunk eszköztelenné, hisz immár semmink sincs. És ekkor ragyog fcl bennünk a Fény, a Teljesség áradása.

Az eszköztelen gyógyítás ember- mivoltunk leglényegibb összetevőjének, a megismerhető létsíkokon (anyagi és szellemi) túli, végtelenbe ágyazottsága révén válik lehetővé. Ugyanis nemcsak testi és szellemi valóságunk van.

Mindkettő állandó változás állapotában létezik. Mi sohasem vagyunk ugyanolyanok, mint előző létpillanatainkban, ám mi mindig ugyanazok vagyunk. És ez az "ugyanazság", ez a bennünk lévő állandó, amely révén vagyunk azok, akik vagyunk, túl van a megismerhetőség határán.

Ez a lényegi énünk, amely szervesen kapcsolódik a megismerhető létsíkokon túli Abszolútumhoz, a Mindenség Szívéhez.

Ez a mi lényegi összetevőnk: a Mindenség Szívének élete bennünk. A Mindenségnek dobogó szíve van és ez a szív bennünk dobog. Az eszköztelen gyógyítás a Mindenség Szíve életének árasztása a másik ember felé. Az eszköztelenül gyógyító túllép megismerhető önmagán, túllép az anyagi és szellemi "erőkön", túllép a megkülönböztetésen, túllép az igazságon alapuló viszonzásváráson, túllép a részen, hogy legbelső önmagában az egészre találva:

mindenféle válogatás nélkül, feltételszabás nélkül, abszolút viszonzásvárás nélkül, egyedüli valós mértékegységével, a teljességgel forduljon a másik felé elfogadva őt olyannak aki, olyannak, amilyen.

  Nem önmagából ad, hanem önmagát. Ehhez nem kell kiválasztottnak lenni. Nem kell az átlagost meghaladó bioenergia szinttel rendelkezni. Ehhez nem kell semmilyen mester beavatása. Erre minden ember képes. Mert mindannyian a végtelenbe ágyazottan a Mindenség Szívének életét hordozzuk. Minden ember szeméből a mindenség néz rám. Ez az adás nem erőhatás. Ellenkezőleg a mindent és mindenkit elfogadás, a megkülönböztetés és ítélet teljes hiánya, a teljes nyitottság, éppen ezért védtelenség és kiszolgáltatottság. Egyirányú áradás, amely semmi viszonzást nem vár. Csak van. És védtelensége, kiszolgáltatottsága, gyengesége a legigazibb, leghatékonyabb erő.

......................

Az eszköztelen gyógyítás során megéljük a találkozás csodáját. Minden találkozás ugyanúgy, mint minden ember, a világmindenség történetének megismételhetetlen, soha nem volt, soha nem lesz csodája. Minden találkozás lehetőség arra, hogy létem és életem csodájának üzenetét közvetítsem a másiknak, és az ő élete és léte csodájának ajándékával gazdagodjam. Lehetőség arra, hogy a mindegyikünk lelke mélyén ordító, Ady Endre által oly leplezetlen őszinteséggel megfogalmazott vágy: "Szeretném ha szeretnének" kielégítésének valós lehetőségét is felismerjem: ne várjam, hogy engem szeressen a másik, hanem én szeressem a másikat. Csoda mivoltunk lényege a szabadságunk: én is, a másik is szabadon dönt. Én csak a magam döntését irányíthatom. Ez a valóság. Magányom puszta ürességét valósan csak az én, a másik felé tett lépésem oldhatja fel. És ezzel a lépéssel lerombolom a magam köré védekezésül emelt falat, amely a magányba zárt. Nyitottá, ám védtelenné váltam. A másik általi el nem fogadottság lehetőségének kiszolgáltatottjává. Aki igazán szeret, az kiszolgáltatott, aki pedig nem, az, önmaga sivár életű foglya. Nem az a vesztes, aki önmagán túllépve nyitottá, védtelenné válik, és úgymond "visszaélnek a szeretetével", hanem az, aki a kiszolgáltatottság kockázatának fel nem vállalása zártságában, biztonságában a másik szeretetére vár, nem ismeri fel, hogy a másik szeretetének befogadásához

is elengedhetetlenül szükséges a védtelenséget vállaló nyitás.

A vesztes az, aki birtokolni akarja a szeretetet, kisajátítani a másik ember szeretetét, annak szabadságát. Mert a reménytelen harcában magára maradva, egyensúlyát vesztve egyre lejjebb merül a magány pusztaságába, véglegesen elveszítve a találkozás lehetőségét, annak boldogság élményét! 

..................

Az eszköztelen gyógyítás valós és teljes találkozás a másik emberrel: SZEMÉLYVÁLOGATÁS NÉLKÜL Nem szab(hat)om meg ki az, akivel találkozom, hisz minden kizárással, korlátozással én leszek szegényebb, megfosztva magam a másik csodájában való részesedéstől. FELTÉTELSZABÁS NÉLKÜL Nem szab(hat)om meg milyen legyen, akivel találkozom. Elfogad-e, vagy sem, rokonszenves-e, vagy ellenszenves. Illetéktelen vagyok a másik milyenségének megítélésében, hisz amit tudok róla, elenyésző, és ha mindent, ami megismerhető benne is ismerném, a soha fel nem lebbenthető titokfátyol mögött rejtező lényegi énjét, lénye legmélyebb zónáját soha. A szívek titka mindig titok marad. A másik ember iránti tisztelet az, amely kizár minden feltételszabást. ABSZOLÚT VISZONZÁSVÁRÁS NÉLKÜL Magánvaló mivoltom, azaz az a tény, hogy én én vagyok, meghatározza azt, hogy minden tettem egyirányú: belőlem, tőlem indul ki, és a másik felé irányul. Szabadon teszem azt, amit teszek, És szabadon cselekszik a másik is. Minden tettem önkéntes ajándék a másiknak, és a másiké is az. A viszonzásvárás létlényegi egyirányúságunkat figyelmen kívül hagyva léthazugságba süllyeszt. Az odaadás kétirányúvá csak a másik szabad döntése révén válhat. A viszonzásvárás a másik szabadságának semmibevétele. Az elvárásból fakadó viszonzás kényszer szülte tett, kicsikart eredménye nem gazdagít, hanem kifoszt. Az önmagam lényegivé válását, valós gazdagodását - amely az önkéntességen alapuló emberi kapcsolatok révén lehetséges - teszem lehetetlenné, kölcsönös veszteséggel záruló kettős könyveléssé silányítva azt, amiért egyedül érdemes élni: a szeretetben való kiteljesedést. Az ember viszonzásvárás-nélkülisége ellenében a legtöbbet kapja, amit létező kaphat: a teljességet. TELJES ODAFORDULÁS A MÁSIK FELÉ A "teljes'' egyetlen valós mértékegységünket jelenti. Hisz alapvető irányultságunk is a teljesség felé mutat.

Semmivel, nem elégszünk meg, ami rész. Nekünk minden, a teljesség kell.

Tudjuk, önmagunkat csapjuk be, ha azt mondjuk: "Ha ezt meg ezt elértem, már nem fogok másra vágyni." Mert ha elértük a kívánt célt, az öröm lecsengése után új megszerzése felé tartunk. Nyilvánvaló, hogy mindaz, ami bennünk mérhető: testi adottságaink, szellemi képességeink, teljesítményeink, egyben valamilyen skálán is elhelyezhetők.

Testi, szellemi adottságainknál fogva sok szempontból többek, más szempontok szerint kevesebbek vagyunk a másik embernél.

Birtokaink: "nekem van testem, szellemi működésem", embermivoltunk fontos, ám felszíni összetevői. Kamatoztatandó ajándékként kaptuk az élettől, nem érdemünk, hogy van. A megismerhetőség határán túli lényegi énem, létem legbelső zónája mérhetetlen, a végtelenbe ágyazott. Itt nincs értelme semmiféle mértéknek. Én, az ember a mindenséggel mérhetem csak magam. Ez az én egyedüli mértékegységem. Lényegi "mértéktelenségünkben" mindnyájan egyformák vagyunk, mindannyian azonos, végtelen értékű csodák. Éppen ezért a másik felé fordulásunk csak teljes mértékű lehet. Ha nem az, a lényegtelen felszín-zónájában siklunk el egymás mellett, ahelyett, hogy találkoznánk. ELFOGADJUK ŐT ANNAK, AKI

Az elfogadás hiányában, az elfogadásra való képtelenségben megbetegedett ember számára ez az egyetlen segítség.

Ez az eszköztelen gyógyítás summája, ebben rejlik "gyógyító mechanizmusa".

.......................

Ha végiggondoljuk az alapállásban megfogalmazottakat, esendőségünk tapasztalata azt sugallja. hogy megvalósíthatatlan.

  Felmerül bennünk, hogy csak akkor gyógyíthatok eszköztelenül, ha elértem ezt a tökéletességi szintet. Ez az álláspont, bár rendkívül tiszteletreméltónak tűnik, éppen ezért a legveszélyesebb csapda. Éppen attól tart vissza, amire törekszünk. Azon a téveszmén alapszik, hogy a megismerés határán túl, végtelenbe ágyazott lényegi énünkre is vonatkozik a testi, szellemi mivoltunkra jellemző fokozatosságelv. Mert lehetek erősebb, okosabb. De lényegi énem alapirányultságát tekintve, a teljes elfogadást illetően nincs fokozat. Itt vagy elfogadtam a másikat, vagy nem.

Itt már a Mindenség Szívének mértéke, a teljesség mértéktelensége a mérték.

  A tökéletesség birtoklása számunkra csak a felé való törekvésben lehetséges. De ez azt is jelenti, hogy ha törekszem felé, már birtoklom is.

A tökéletesség felé vezető út nem hosszú, nem fokozatos.

Egylépésű.

Ha léptem, már ott is vagyok. Túlléptem a tér és idő határát.

 

Ezt mutatja, sőt erre kényszerít minket az idő is. Hisz az idő életünkben úgy jelenik meg, mint a jelenpontok egymásutánja, de számomra valósan. a cselekvés lehetőségét kínálóan csak egy, a jelen pillanat adott.

 

Én nem voltam, én nem leszek, én vagyok.

 

A múlt jelenpillanatai már nincsenek: amit megtettem, nem tehetem meg nem tetté, amit pedig nem tettem meg, nem tehetem megtetté. Elmúlt.

 

A bármely pillanatban bekövetkezhető egyetlen(!) bizonyosságom, a halál pedig a jövő létpillanatait csak a remény szintjén teszi tervezhetővé.

Tehát az egyetlen igazi cselekvési lehetőségem valós keretét térben az ITT időben a MOST adja. Nem várhatok, mert a jövő bizonytalan. Nekem mindig most, a jelen pillanatban kell lépnem. Lépni, túllépni önmagamon, hogy személyválogatás, feltételszabás, és viszonzásvárás nélkül teljesen a másik felé fordulva elfogadjam őt annak, aki, olyannak, amilyen. Mindegy, hogy ki fordul hozzánk.

Agresszív, gyanakvó, ápolatlan, riasztó, ostoba, elutasító, vagy kedves, elfogadó.

 

Az EMBER fordul hozzánk.

  Esetleges riasztó külseje, támadó agresszivitása csak torz segélykiáltás. Ezt nem meghallani csak nyitottság hiányunk végzetes süketsége képes. Az eszköztelen gyógyítás nyitottságra "kényszerít". Kinyitja szemünket a látszat mögötti Valóság megpillantására, megnyitja fülünket a hamis hangok mögötti halk, kétségbeesett gyötrődő, szelíd kérésre:   szeress, hogy szerethessek.

...................

Az eszköztelen gyógyítás természetéből, lényegéből eredően nélkülöz minden technikai elemet. Nem más, mint a cselekvő szeretet. A szeretetből fakadó cselekvés nem szorítható semmiféle megszabott sorrendiség Prokrusztész - ágyába. A szeretet szabad. Egyetlen technikai utasításként Aurelius Augustinus gondolatát idézhetjük: "Szeress, és tégy amit akarsz!"

A SZERETET , a gyógyítás nem más, mint teljes elfogadásunk alapállásának kifejezésre juttatása.

Mindannyian egyedi és megismételhetetlen csodák lévén, mindannyian más és más módon, személyiségjegyeinknek megfelelően, a másikra teljesen odafigyelve, a számára az adott pillanatban legmegfelelőbb gesztussal, érzéssel, testünkkel, vagy egy szabad öleléssel fordulunk a másik felé.

Ha mindent megtettünk a másik ember, az alázat, a valóság elfogadása, akkor jutottunk el a titok kapujáig, amely mögött a gyógyulás és a halál csodájának lehetősége rejtezik.

Hogy melyik lép ki rajta? Az Titok.

A Mindenség Szívének titka.  

 

SZELLEM és TEST

 

Szellemi létsikok

 Számos orvostudományi és természetgyógyászati diagnosztikai és terápiás módszer alkalmazza a szellemi létsík törvényeit.

Ilyen például a pszichoterápia, a hipnoterápia, az agykontroll, a TM, a dienetika, a mahikari, a reiki... stb. A szellemi létsík erejével működik a képzelet, a tudatalatti "csodálatos'' hatalma, hatnak a pozitív gondolatok, a hatóanyag nélküli, úgynevezett placébó gyógyszerek. A keleti és távol-keleti gyógymódok nagy része e létsík törvényeit számunkra idegen, nehezen értelmezhető megfogalmazásban alkalmazzák, bőséges teret engedve a félreértéseknek, félremagyarázásnak, a keleti szakkifejezések nyakló nélküli, csak a homályt növelő gyakori használatának. Szükséges, hogy oszoljék az e témát övező "titokzatos" homály és köd, ami mögött a hozzá nem értés, a bizonytalanság, egyszóval,

a semmi ásít ránk,

 a szeretet utáni vágyaink által bevonz, majd lelki értékeink megsemmisítését követően kivet magából a semmibe! Ennek elkerülésére szükséges, hogy végiggondoljuk a szellemi létsík valóságát, természetét, alapvető törvényeit és e törvények alkalmazási lehetőségeit. A szellemi létsík mibenléte A közvetlen megismerés érzékszerveink által válik lehetővé. Az érzékszervi megismerés eredménye a tapasztalati bizonyosság. A technika fejlődésével lehetővé vált, hogy műszereink révén az érzékszervi korlátainkon túllépve regisztráljuk a szemmel nem látható fénytartományt, a fülünkkel nem hallható hangok világát, a bőrünkkel nem érzékelhető hőmérsékletkülönbségeket, tovább tágítva a tapasztalati bizonyosság határait. E megismerő tevékenységünk során felfedezett valóságszelet az anyagi világ, az anyagi létsík. Az anyagi világ megismerésén fáradozva az embernek rá kellett döbbennie, hogy az általa megtapasztalt anyag működését törvények szabályozzák. A törvények viszont nem anyagi természetűek. A törvényt nem tapasztalom meg közvetlenül, nem látom, nem hallom, nem tapinthatom, sem szaga, sem íze nincs. Csak az anyagi világban megnyilvánuló hatása az, amit megtapasztalok. Egy törvényt kőbe véshetek, papírra írhatom,  rögzíthetem mágneses adathordozón, mindegy. A lényeg az, hogy a törvény mibenléte gyökeresen más, mint az anyagi világé. Nem önmagát, csak a hatását tapasztalom. Nem érzékelem, mégis van. Azt a valóságszeletet, amely nem a közvetlen megismerés tárgya, hanem csak közvetetten, hatásaiban ismerhető fel, és a hatások elemzése révén vizsgálható a milyensége, nevezzük szellemi létsíknak.

 

 A szellemi létsík létezői

 

A szellemi létsík létezési módja a megfogalmazott gondolatiság. Minden megfogalmazott gondolat egy-egy szellemi létező. A természeti törvények nem általunk megfogalmazottak, mi csak felismerjük azokat. Akkor is működtek, mielőtt felfedezték és megfogalmazták volna őket a tudósok. Valamennyi, az anyagi Univerzumot működtető, azaz létét és milyenségét meghatározó törvény függetlenül attól, hogy a természettudomány felismerte és megfogalmazta-e őket, vagy sem. Ebből a szempontból az anyagi világ nem más, mint a szellemi létsík megtapasztalható mivolta. Valamennyi megfogalmazott gondolat, bárki is fogalmazta meg, bármilyen módon, bármilyen jelrendszerben (fogalom, kép, hang, gesztus stb.). Valamennyi megfogalmazó. Ők a szellemi létsík alkotói, a szellemi létezők teremtői. Az ember teremtett szellemi teremtő. Maga is szellemi létező. Maga is megfogalmazott gondolat. Az ember Az ember osztatlan egy - EGÉSZ. Nincs külön teste, nincs külön szellemi működése, nincs külön lényegi Énje. Individuum, azaz osztatlanul egy. Ha az osztatlan osztottá válik, megszűnik oly módon embernek lenni, ahogyan mi az embert ismerjük. Az osztottá válás a halál. A halál után számunkra érzékelhetően csak a bomlásnak induló test és az életben végzett szellemi működés nyomai (= az emberi művek) maradnak. Az emberi individuum megértéséhez mégis szükséges különbséget tenni anyagi és szellemi összetevő között. Az ember közvetlenül, érzékszervileg megragadható anyagi összetevője a teste.  Az emberi test Az emberi test a reá vonatkozó törvények, azaz megfogalmazott gondolatok szerint létezik és működik. A létezését és működését meghatározzák - az élettelen anyagra és - az élő szervezetre vonatkozó természeti törvények. Az emberi test a fogamzáskor egy, az élő anyagra vonatkozó vegyi, azaz biokémiai program szerint kezdi építeni önmagát a környezetéből felvett, majd átalakított anyagból. Így lesz a fogamzáskor egysejtű lényből kilenc csodálatos hónap múlva hatbillió sejtet meghaladó emberpalánta. A test kibontakozását és működtetését, azaz állandó egyensúlyban tartását, majd leépülését irányító program tisztán szellemi természetű. Ugyanúgy, mint a minden élőlény életét meghatározó program. Az anyag - így testünk - működését meghatározó gondolatokat (törvényeket) nem mi fogalmaztuk meg. Mi, emberek abban különbözünk más - általunk ismert-anyagi létezőtől, hogy nemcsak passzívan, hanem aktívan, azaz cselekvő módon is szellemi létezők vagyunk. Nemcsak megfogalmazott gondolatként, hanem megfogalmazóként is létezünk, azaz aktív szellemi létezőként új szellemi létezőket vagyunk képesek létrehozni. Nemcsak alkotottak, hanem alkotók is vagyunk. Ebben a tényben rejlik oly sok örömünk és ebből fakad minden nyomorúságunk. Testünk alkotott, szellemünk alkotó. Ezt az aktív, alkotó szellemi összetevőnket nevezzük pszichének.

A szellemi gyógyítást az teszi lehetővé, hogy mind az emberi psziché, mind az anyagi létsíkot meghatározó és működtető törvények mibenlétüket tekintve azonosak, azaz szellemi létezők.

A PSZICHÉS GYÓGYÍTÁS Az élő emberi testet a szellemi természetű törvényhalmaz önszabályzó módon működteti, annak rendellenességeit, a betegségeit, a gyógyító ásványi, növényi vagy állati hatóanyagokkal, a működést segítő szellemi programcsomagok segítségével, vagy megfogalmazott gondolatok gyógyító, öngyógyító közlések segítségével módosítja, gyógyítja.

Ez minden gyógyító tevékenység alapja az ősidőktől napjainkig.

A szellemi létsík két hatástörvénye:

 abszolút védettek vagyunk 1.     Az alkalmazott technikák egyetlen emberre hatnak biztosan: az alkalmazóra, mégpedig az általa szándékolt irányban: jó szándékú alkalmazás révén gazdagabbá válik az alkalmazó, míg a rossz szándékú szellemi manipuláció egy embernek biztosan árt, az alkalmazójának. A másiknak szánt csapás őt éri utol. Pl.: az átok biztos szenvedő alanya mindig az átkozó, őrajta fogan meg az átok. 2.     Az alkalmazott technika csak akkor hat, ha az. aki felé irányul, "beengedi" magába a "gyógyító" által megfogalmazott szándékot, azaz, ha beleegyezik. Mindannyian abszolút védettek vagyunk a másik szellemi hatásaival szemben, legyenek azok jók, vagy rosszak. Semmi nem történik bennünk a saját beleegyezésünk nélkül. Ugyanis a megfogalmazott gondolat (ezt "gyárt" a gyógyító) bennünk csak a mi tevőleges közreműködésünk révén válik valósággá. Addig nincs valós léte, addig csak lehetőség. Az áldás és az átok csak akkor hat rám, ha én megvalósítom. Sokszor mások rossz szándékát tekintjük betegségeink kiváltó okának. A felénk áradó gyűlölet, a ránk zúduló átkok, a szándékos károkozás megbetegítenek. Hogyan hat ránk? Hogyan védekezzünk? A gonosz szándékoknak a félelmeink nyitnak kaput. Félelem az, ami védekezésre, harcra késztet A rossz ellen. Ezáltal kerülök a létezés legkilátástalanabb csapdájába: harcolok a rossz ellen. Célom, hogy felszámoljam, megsemmisítsem, kiiktassam az életemből, és mit teszek: a létezés legintenzívebb cselekvéssorával, a harccal fordulok felé. A harcnál lekötöttebb létállapot nincs. Lankadatlan erőfeszítéssel foglalkozom azzal, amit meg szeretnék szüntetni, fel szeretnék számolni. A harc révén én valósítom meg a hatást, teszem magam vesztessé. A harcban nincs győztes, csak vesztes van. A rossz titka az, hogy nincs. A rossz elleni küzdelmemben a saját félelmem szülte semmivel harcolok. A gonosz kívánság minden esetben fenyegetés: egy kilátásba helyezett veszteség, egy leendő hiány bekövetkeztének sugallata. Ha harcolok ellene - megvalósítom. "... ne szálljatok szembe a gonosszal ..." mondta Jézus. (Mt 5,39). A gonoszság elleni hatékony védekezés, a nem védekezni, hanem: -        tudni, hogy minden ellenünk irányuló rossz szándék forrása a másik "semmi ágán hangtalan vacogó" sebzett szívének torz jajkiáltása; -        tudni, hogy minden veszteség csak látszólagos, mert a valóság síkján semmim, senkim nincs, hogy éppen ezért vagyok szabad, mert nincs veszítenivalóm, hogy ami valójában az enyém - a lét teljessége elvehetetlen, elveszíthetetlen, hogy a valóságban végtelenül, és kifoszthatatlanul gazdag vagyok, hogy ez a gazdagság csak adható, de el nem vehető. Hogy minden fenyegetés csak hazugság, hogy ami elveszíthető, ami elvehető, annak elveszítése és elvétele révén nemhogy szegényednék, hanem valós gazdagságom felismeréséhez jutok közelebb; -        tudni, hogy minden "ellenpraktikával" csak a fenyegető hiányt növelem, nem megoldom a bajt, hanem gyarapítom - mert a harccal megvalósítom; -        tudni, hogy a hiányt csak a "van - nal" tölthetem be, hogy a rossz szándék mélyén alig hallható könyörgést: ,,szeress engem" csak a másik felé fordulásom teljesítheti, hiányát a létem, önmagam őfelé árasztása töltheti be.

Gyógyító módszerek hamarosan............

Addig is néhány gondolat, a gyógyulni és szeretni vágyásunk vámszedőiról, lelki vámpírjainkról!

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.